Mádl Ferenc köztársasági elnök a fogva tartottak sajtó útján történő nyilatkozattételi jogával kapcsolatos jogszabály-módosítást alkotmányellenesnek ítélte, ezért az Alkotmánybíróságtól előzetes normakontrollt kér az ügyben. A köztársasági elnök sajtóirodájának az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint az államfő a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló törvényerejű rendelet módosítását tartja alkotmányellenesnek, ezért azt nem hirdette ki, hanem megküldte az Alkotmánybíróságnak és indítványozta, hogy a testület a törvény aggályos rendelkezéseit alkotmányossági szempontból vizsgálja meg. Mádl Ferenc úgy ítélte meg, hogy a cenzúrát előíró rendelkezések szükségtelenül, illetve aránytalanul korlátozzák mind az elítélt, valamint az előzetesen fogva tartott és az eljárás hatálya alatt álló véleménynyilvánítási szabadságát, mind a sajtószabadságot.