A kormány határozatot hozott a “gyorsút” gyorsforgalmiút-kategória bevezetéséről – az erről szóló kormányhatározatot a Magyar Közlönyben tették közzé.

A határozat leszögezi: a kormány egyetért az új gyorsforgalmiút-kategória bevezetésének szükségességével, a kitűzött közútfejlesztési célok elérése érdekében.

Ennek alapján a nemzeti fejlesztési miniszternek – az érintett miniszterek bevonásával – gondoskodnia kell az új gyorsforgalmiút-kategóriára vonatkozó jogszabályi és műszaki környezet kialakításáról.

A határozat szükségesnek tartja viszont, hogy például a “gyorsút” mellett is megépüljön a vadvédelmi kerítés; a “gyorsút” megépítésekor a szintbeli kereszteződések között a legkisebb távolság 15 kilométer lehet; a szintbeli kereszteződésekben pedig a jelzőlámpás forgalomszabályozás az elsődleges.

A “gyorsút” tervezésekor a terveket úgy kell elkészíteni, hogy a “gyorsutat” magasabb gyorsforgalmiút-kategóriára – autóúttá, autópályává – lehessen fejleszteni.

Felkéri a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy vizsgálja meg, a gyorsforgalmiút-fejlesztéseknél mely esetekben alkalmazható az új úttípus. Ott, ahol erre lehetőség van, az előkészítést haladéktalanul kezdjék meg. A jogszabályi és a műszaki környezet módosulását követően pedig az új gyorsforgalmiút-kategóriának megfelelő, meglévő úthálózati elemeket sorolják át ebbe a kategóriába.