Az MKB Bank Zrt. szanálása érdekében a kormány jóváhagyta, hogy a Szanálási Alap legfeljebb 45 500 millió forint és 166,9 millió euró összegű hitelt vegyen fel.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a Magyar Nemzeti Bank elnökének kell gondoskodnia arról, hogy a hitelfelvétel összege ne haladja meg azt a mértéket, amelyet a bankszanálásról szóló törvény a célok végrehajtása érdekében meghatároz.

A kezességvállalási díjat a megelőző év végén fennálló hitelállomány tőkeösszege 0,2 százalékában határozzák meg, amelynek megfizetése a hitel visszafizetéséig évente, a tárgyévet követő március hónap végéig, illetve a hitel visszafizetésének évében a visszafizetést követő tizenöt munkanapon belül esedékes.

A kezességvállalási díj befizetéséhez szükséges tájékoztatást a nemzetgazdasági miniszter fogja megadni a Szanálási Alapnak, továbbá adatszolgáltatást ír elő az alap számára a kezességvállalási díj éves összegének meghatározásához.