Öt új alkotmánybírót választott a lengyel parlament alsóháza, amelyben az októberi választások nyomán a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) rendelkezik abszolút többséggel. Az alkotmánybíróság összetételének részleges megváltoztatását eredményező szavazást heves politikai vita kísérte, az ellenzék törvényellenes választásról beszélt.

A megválasztott bírák még beiktatásra várnak, ezt a lengyel alkotmány értelmében az államfő hajtja végre.

A PiS jelöltjeiként megválasztott bírák mellett a kormányzó párt képviselőin kívül az alkotmánybíróság megszüntetését követelő Kukiz´15 mozgalom egyes tagjai, illetve két független képviselő szavazott.

Az ellenzéki pártok, köztük a fő ellenzéki erőt jelentő jobbközép liberális Polgári Platform (PO) nem indítottak saját jelöltet, azzal érvelve, hogy ezzel a szerintük törvényellenes megválasztást legitimizálnák.

Az alkotmánybíróság új tagjait a szejm a módosított alkotmánybírósági törvény alapján választotta meg. Ezt megelőzően az alkotmánybíróságról szóló törvényen az októberi parlamenti választások előtt két hónappal, augusztusban is módosított a parlament, melyben az akkor kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) volt többségben. Az augusztusi módosítás lehetővé tette, hogy a 15 tagú alkotmánybíróság öt tagját, akiknek hivatali ciklusa csak az októberi választások után ért véget, még az előző parlament válassza meg.

A jelenleg az abszolút parlamenti többséget élvező PiS által kieszközölt törvénymódosítás értelmében érvénytelenítették a PO-PSL ellenzékbe került koalíciójának augusztusi törvényét, valamint ennek az alapján megválasztott 5 alkotmánybíró mandátumát. Ezeknek a bíráknak kinevezését Andrzej Duda elnök is megtagadta, azzal érvelve, hogy megválasztásukkor a távozó kormánypárt megsértette a demokrácia elveit.

A PiS és a PO az utóbbi időben demokráciaellenesnek minősítették egymás törvénymódosításait, mindkét párt saját alkotmánybírósági panaszát nyújtotta be. Beadványaikról a következő napokban dönt az alkotmánybíróság.

A PiS eljárását még a szavazás előtt egyebek mellett a lengyel Helsinki Bizottság, a krakkói Jagelló Egyetem jogikarának tanácsa kifogásolta. Az alkotmánybírósági testületben a PO által októberben végrehajtott személycseréket viszont többek között a lengyel ügyvédi kamara (NRA) bírálta szerdai nyilatkozatában. Több szakértő kifogásolta, hogy az alkotmánybíróság a domináns pártok küzdőterévé válik.

A szavazást megelőző heves parlamenti vitában a lengyel nemzeti színű szalagokat viselő PO politikusai az ” le a kommunistákkal!” ” Szolidaritás”, “alkotmány” jelszavakat skandálták, a párt nevében felszólaló Rafal Trzaskowski képviselő és volt külügyminiszter-helyettes úgy értékelte: a PiS “merényletet követ el a demokrácia ellen, lábbal tapossa az alkotmányt”. A legfrissebb népszerűségi felmérésekben a PO-t megelőző liberális Nowoczesna párt elnöke, Ryszard Petru pedig “a nihilizmus, a cinizmus impériuma építésével” vádolta a PiS képviselőit.

Az 1989-es rendszerváltás előtti ellenzéki mozgalmat felidéző jelszavak használatát Kornel Morawiecki, a szejmnek a Kukiz´15 soraiból kinevezett korelnöke, neves antikommunista ellenzéki politikus túlzottnak minősítette.

A parlamenti tárgyalásokat a szejm székházánál megtartott két tüntetés kísérte. A több száz főből álló csoportok az eddigi alkotmánybíróságot támogató, illetve bíráló jelszavak alatt tüntettek. A két tüntetés résztvevői között éles nyilatkozatháború zajlott.

A szavazást követően a PO élén álló Ewa Kopacz volt kormányfő újból törvényellenesnek minősítette a parlamenti eljárást, és kilátásba helyezte: újabb panaszt nyújtanak be miatta az alkotmánybírósághoz. A PO politikusai követelték: az alkománybírósági döntés megszületéséig Andrzej Duda elnök ne iktassa be az új bírákat.

A 15 tagú lengyel alkotmánybíróság tagjait 9 évre választja meg a szejm, és az államfő iktatja be őket hivatalukba. Az alkotmánybíróság jelenleg 11 aktív tagja közül tizet a PO kormányzása idején választották meg. Amennyiben a megválasztott bírák hivatalba lépnének, a testület egy harmadát tennék ki.