Idegengyűlölő propaganda miatt vádat emeltek Romániában a magyarországi Kárpátia együttes énekese, Petrás János László ellen – közölte a honlapján a romániai legfőbb ügyészség.

A közlemény szerint az “ultranacionalista és románellenes repertoárjáról ismert” Kárpátia rockegyüttes 2014. június 6-i csíkszeredai koncertjén Petrás János László mind az előadott dalok szövegével, mind pedig a közönséggel folytatott párbeszéd által felingerelte a hallgatóságot, “hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított”.

A közlemény szerint a koncerten elhangzott dalok által a vádlott harcra hívta a magyarokat a Magyarországtól elcsatolt területek visszaszerzésére a Krím-félszigeten érvényesített orosz modell alapján. Ugyanakkor fegyveres harcra szólított, hevesen vitatta a trianoni békeszerződés előírásait, elnyomóknak és bocskorosoknak minősítette a románokat.

A közlemény szerint a Kárpátia énekese a fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek és szimbólumok tilalmáról, valamint a béke és emberiesség elleni bűntettek elkövetői kultuszának a tilalmáról szóló 2002-es sürgősségi kormányrendelet előírásait sértette meg.

Ugyanaz a közlemény számolt be arról is hogy vádat emeltek Cs. B. csíkszeredai férfi ellen is, aki 2014 júniusában Nagy-Magyarország térképét ábrázoló feliratos pólókat árult. Az ügyészség álláspontja szerint a pólók feliratai (mint például: “Jobbik magyarországért mozgalom”, “A magyar föld nem eladó!”, “Igazságot Magyarországnak!”, “Nem adjuk fel soha!”, “Adjátok vissza a helyeimet!”) a térképpel együtt idegengyűlöletre, Románia határainak az átrajzolására uszít, és sérti a román alkotmány első cikkelyét, mely szerint Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam.

Mindkét per a csíkszeredai bíróságon kezdődik.