A Gyulai Törvényszék a Szegedi Akadémiai Bizottság Reprodukciós Egészség Munkabizottságával, a European Society of Contraception and Reproductive Health (ESC) magyar tagozatával, valamint a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezetével közösen 2015. november 26-án igazságügyi konferenciát és akkreditált továbbképzést tartott. Az igazságügyi kongresszus társelnökei Prof. Dr. Bártfai György és dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke voltak.

A konferencián ünnepélyes köszöntőt mondott Dr. Kovács József országgyűlési képviselő, valamint dr. Görgényi Ernő, Gyula Város polgármestere, majd dr. Bagdi Árpád Gyula és Prof. Dr. Bártfai György, a konferencia társelnökei tartottak megnyitó beszédeket. Valamennyien hangsúlyozták a konferencia kiemelkedő jelentőségét, hiszen egyedülálló volt abban a tekintetben, hogy a Gyulai Törvényszék adott elsőként otthont egy olyan magas színvonalú szakmai rendezvénynek, amelyen a jogász- és orvostársadalom tagjai közösen vettek részt. A közel száz fős hallgatóság a kongresszuson 26 előadó összesen 27 előadását hallgathatta meg.

A délelőtti plenáris ülésen a Gyulai Törvényszék Dísztermében két orvosi témájú előadás mellett dr. Cséffán József kollégiumvezető, Prof. Dr. Szabó Imre tanszékvezető, valamint dr. Kiss Gabriella tanácselnök tartott előadást az orvosi tevékenységért való felelősséggel kapcsolatban. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével számos külföldi szaktekintély is, így például Sir Sabaratnam Arulkumaran, a St George’s University of London emeritus professzora, illetve Prof. Dr. Dieter Bettelheim, a University of Vienna professzora. A plenáris ülés zárásaként Prof. Dr. Bártfai György a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság tiszteletbeli tagság díszoklevelét adta át Prof. Dr. Marius Craina részére. A délután folyamán a tudományos program a törvényszék Dísztermében, illetve Könyvtártermében két, párhuzamos szekcióban zajlott, így mindenkinek lehetősége volt kiválasztani a számára legérdekesebb előadásokból álló ülést.

A konferencia abból a szempontból is kiemelkedőnek tekinthető, hogy a külföldi – így például osztrák, szerb, román – és nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakemberek előadásai révén bepillantást nyerhettünk más országok orvosi és jogi gyakorlatába is.

A nap végén a szervezők és a résztvevők egyetértettek abban, hogy a közös, orvos-jogász konferencia egy rendkívül hasznos kezdeményezés mindkét tudományterület szakemberei számára, melyet a jövőben mindenképpen tovább kell folytatni.

A szakmai program másnap a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórházban az idén hetedik alkalommal megtartott, „A megelőzés szolgálatában” című tudományos rendezvénnyel folytatódott.