A kijevi parlament jóváhagyta, hogy a kormány válaszlépéseket tegyen az ukrán termékekkel szemben 2016. január 1-jével életbe lépő orosz embargóra.

A törvényt – amely engedélyezi a kormánynak, hogy kereskedelmi szankciókat és egyéb büntetőintézkedéseket vezessen be Oroszországgal szemben, válaszul Moszkva “diszkriminatív és barátságtalan” lépésére – a 450 fős parlament 291 szavazattal hagyta jóvá.

Az előterjesztést ismertetve Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök rámutatott arra, hogy a kereskedelmi embargó bevezetése már nem az első olyan lépés, amellyel Oroszország igyekszik akadályozni Ukrajna gazdasági fejlődését, és ez része a Moszkva által szisztematikusan gyakorolt nyomásnak.

Ismételten hangsúlyozta, hogy Kijev kész megfelelő válasz adni. “Az elfogadásra beterjesztett javaslat értelmében a kormány 2016. január 1-jétől hasonló korlátozásokat vezet be Oroszországgal szemben. Megvédjük Ukrajna belső piacát” – tette hozzá a miniszterelnök, utalva arra, hogy Moszkva egyrészről azzal magyarázta az embargó bevezetését, hogy “félti piacát a Nyugatról Ukrajnán keresztül beáramló ellenőrizetlen származású és minőségű termékektől”. Később már azzal indokolta az embargó bevezetését, hogy “Ukrajna csatlakozott az Oroszországi Föderáció elleni szankciókhoz”.

Az Európai Unió és Ukrajna között 2016. január 1-jétől lép életbe a szabadkereskedelmi megállapodás, ami után vámmentesen juthatnak Ukrajnába az uniós országokból származó termékek.

Vlagyimir Putyin orosz elnök előbb a múlt héten aláírt egy rendeletet, amellyel kizárták Ukrajnát a volt szovjet köztársaságokat tömörítő szabadkereskedelmi övezetből, azaz az Ukrajna területéről érkező árukat a jövő év kezdetétől vámkötelesekké tették. Ezt követően viszont Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök hétfőn már olyan rendeletet adott ki, amely szerint Oroszország kiterjeszti Ukrajnára a nyugati országokat sújtó élelmiszerembargót január 1-jétől. Még hétfőn is tartott a három fél – az Európai Unió, Moszkva és Kijev – miniszteri szintű egyeztetést Brüsszelben, de nem sikerült meggyőzni Oroszországot, hogy álljon el az embargó bevezetésétől.

Az ukrán miniszterelnök egy korábbi nyilatkozatában mintegy évi 600 millió dollárra (175 milliárd forintra) becsülte Ukrajnának az orosz embargó miatti veszteségét. Kifejezte ugyanakkor meggyőződését, hogy ezt kompenzálni fogják az EU-tagországokkal való szabad kereskedelemből származó bevételek.