A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20 millió forintra bírságolta a Kereskedelmi és Hitelbankot (K&H Bank), mert a pénzintézet a kis- és középvállalkozói (kkv) számlacsomagok esetében egyoldalúan módosította a már meglévő szerződéseinél, az év január 1-jétől a hitelintézet bankautomatáiból (ATM) történő kedvezményes kártyás készpénzfelvételek könyvelési díját – közölte az MNB.

Az MNB továbbá megtiltotta a K&H Bank számára az új könyvelési díjjal kapcsolatos jogsértő magatartás folytatását, és kötelezte a hitelintézetet, hogy 2016. január 15-ig számoljon be a jegybanknak a megtett intézkedésekről – tették hozzá. 

Kiemelték: a jegybank ügyfélbejelentés alapján lefolytatott vizsgálata állapította meg a K&H Bank által elkövetett jogsértést.

Hangsúlyozták: a hitelintézeti törvény szerint az ügyfelekkel korábban kötött szerződések nem módosíthatók egyoldalúan új díj, vagy költség bevezetésével. Ennek a jogszabályi korlátozásnak pont az a célja, hogy a fogyasztói, illetve a vállalati ügyfelek a szerződéskötés előtt teljes körűen megismerhessék a pénzügyi szolgáltatással járó költségeket, és azok megváltoztathatóságának szabályait.

Új díj bevezetésének lehetősége az ügyfelek érdekeinek sérelmére indokolatlanul nagy rendelkezési szabadságot biztosítana a pénzügyi intézmény számára – írták.