A fogyasztók felkészítése a digitális kor kihívásaira, a fiatalok tudatos fogyasztóvá nevelése, a békéltető testületek és a fogyasztóvédelmi civil szervezetek szerepének megerősítése – mindez szerepel a 2015. december 30-án már életbe lépett új Fogyasztóvédelmi Politikában. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége üdvözli a rögzített célkitűzéseket, ami szerint helyzetbe kell hozni a szakmai alapokon működő, fogyasztókat szolgáló fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületeket.

2015. december 29-én került kihirdetésre a Magyarország V. középtávú fogyasztóvédelmi politikájának megvalósítására irányuló, 2018-ig szóló feladatterv végrehajtásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló 2011/2015. (XII.29.) Kormányhatározat (Fogyasztóvédelmi Politika).

A Politikában hangsúlyos szerepet kapnak a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek, mind a békéltető testületek is, egyúttal megtalálható benne a fogyasztókat jobban védő szabályok megalkotásának kívánalma.

A civil fogyasztóvédelmi szervezetek ereje többek között a fogyasztók tájékoztatásában rejlik, amelyet a dokumentum nagyon helyesen rögzít és meghatározásra került benne többek között a civil pályázati rendszer átdolgozása. Ennek köszönhetően a szakmaiság elve kerül előtérbe és a pályázati támogatásoknak a tényleges tevékenységet végző, folyamatosan működő fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületekhez kell eljutniuk. Azokhoz az egyesületekhez, amelyek a Fogyasztóvédelmi Politika értelmében többek között információs médiakampányokkal, online fogyasztóvédelmi magazinokkal és az általános-, közép- és felsőoktatási intézményekkel való együttműködés útján javítják a fogyasztói tudatosságot.

A Szövetség tapasztalatai szerint valóban szükség is van a fiatal fogyasztók helyzetének megerősítésére és bővíteni kell ismereteiket – ez szintén szerepel a lefektetett célok között, kiemelt szerepet kap a fogyasztóvédelmi ismeretek oktatása.

A békéltető testületek a civil fogyasztóvédelmi szervezetek mellett szintén jelentős szerepet töltenek be a fogyasztóvédelemben. A fogyasztók segítségükkel, ingyen, gyorsan, egyszerű eljárásban rendezhetik a vállalkozásokkal fennálló vitájukat. Ennek is megfelelően a Politika kiemelten foglalkozik a testületekkel és előtérbe helyezi a fogyasztók és cégek közötti vitákat eldöntő testületi tagok továbbképzését, a szakmaiság további erősítését.

Ugyanakkor ahhoz, hogy a fogyasztók kihasználják a kedvező lehetőséget és a testületek eljárását, ismerniük is kell ezt. Épp ezért az új és hagyományos kommunikációs csatornákon lefolytatott és további, célzott kampányok fogják tájékoztatni a fogyasztókat és vállalkozásokat.

Megjelenik egyúttal a Fogyasztóvédelmi Politikában a kiszolgáltatott fogyasztók védelme is, akik koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatkozásuk miatt vannak hátrányosabb helyzetben az átlagfogyasztóknál.

Szükséges ugyanakkor eljutni azokhoz a fogyasztókhoz is, akik esetleg más okok folytán nincsenek abban a helyzetben, hogy tudatos döntéseket hozzanak meg vásárlásaik során. Így a jövőben el kell érni például az elszigetelt, kisebb településeken élőket is, amiben újra nagy feladat és felelősség hárul a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületekre: ehhez meg kell erősíteni e szervezeteket.

Végül, de nem utolsósorban a hatósági ellenőrzések fontossága és a termékbiztonság erősítése mellett kiemelten foglalkozik a Politika a vállalkozásokkal, amelyek nélkül nem létezik hatékony fogyasztóvédelem. Meghatározásra került ezért a vállalkozások tájékoztatása, fogyasztói ismereteik bővítése és a jogkövető magatartás elősegítése alternatív ösztönző eszközök útján. A pozitív lista, fogyasztóbarát tanúsítási rendszer továbbfejlesztése jobban előmozdítja a fogyasztóbarát kereskedelmi gyakorlatokat és a preventív szemlélet hosszabb távon eredményesebb a súlyos hatósági bírságoknál.