A november 13-i párizsi merényleteket követően Brüsszelben elrendelt magas szintű terrorkészültség több száz millió eurós veszteséget okozott Belgiumnak – közölte Pieter Timmermans, a belga vállalkozók szövetségének (FEB) elnöke.

A belga főváros lezárása és a fokozott biztonsági intézkedések mintegy 350 millió eurós (több mint 110 milliárd forintos) veszteséget jelentettek Belgium számára – mondta az illetékes a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai politikai-üzleti napilap európai kiadásának adott interjújában.

Brüsszelben a terrorfenyegetettség miatt novemberben három napra teljesen leállt a metróközlekedés, rendezvények maradtak el, bezárták az iskolákat, valamint nem nyitott ki az üzletek és az éttermek többsége.

Ebben az összegben még nincsenek benne a terrorveszély miatt elmaradt szilveszteri rendezvények okozta veszteségek. A hagyományos szilveszteri tűzijátékot azután törölték, hogy a szövetségi ügyészség bejelentette, merényletekre készülő feltételezett terroristákat fogtak el, akik az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén.