Emberiesség elleni bűncselekmény miatt bűnvádi eljárást indítanak - A kommunista időszak egyik volt minisztere ellen járnak el Romániában

2016.01.21. Jogi Fórum / MTI

Emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával bűnvádi eljárást kezdeményezett a román legfőbb ügyészség George Homostean volt belügyminiszter ellen, akit a gyanú szerint felelősség terhel egy politikai fogoly, Gheorghe Ursu kínvallatások nyomán 1985-ben bekövetkezett haláláért.

A vádhatóság a miniszteri felelősség törvénye értelmében Klaus Iohannis államfő hozzájárulását kérte ahhoz, hogy bűnvádi eljárás alá vonja Homosteant, aki 1978 és 1987 között vezette a román belügyminisztériumot. A román alkotmány szerint egy tisztségben lévő vagy volt minisztert csak a parlament (amennyiben tagja a törvényhozásnak), vagy az államfő jóváhagyásával lehet felelősségre vonni a mandátuma idején elkövetett tettekért.

Az építészmérnökként dolgozó, verseket és prózai műveket is publikáló Gheorghe Ursut 1984-ben munkatársai feljelentése nyomán tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját. Ursut azzal is vádolták, hogy Romániát lejárató kommentárokat juttatott el a kommunista diktatúrát bíráló, az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.

1985 novemberében bekövetkezett erőszakos haláláért eredetileg csak Ursu egy volt cellatársát vonták felelősségre - aki a börtönőrök utasítására rendszeresen verte őt -, valamint a rendőrségi fogda akkori vezetőjét. Azt a vizsgálatot, amely a vallatást vezető Securitate-tisztek (a kommunista korszak hírhedt politikai rendőrség tisztjei) esetleges bűnösségére próbált fényt deríteni, vádemelés nélkül lezárták.

A legfőbb ügyész azt követően rendelte el a korábban vádemelés nélkül lezárt dosszié újbóli kivizsgálását, hogy az egykori politikai fogoly fia, Andrei Ursu 2014-ben 17 napig tartó éhségsztrájkkal követelte az apját halálra kínzó egykori tisztek és politikai vezetők felelősségre vonását.

Az emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el a 2012-ben hatályba lépett új román büntető törvénykönyv szerint.

Romániában több büntetőeljárást indítottak az elmúlt évben a - sajtó által "kommunista pribékeknek" nevezett - volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok elszámoltatása érdekében a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet feljelentései nyomán. Az első (nem jogerős) ítélet tavaly nyáron született, amikor a húsz év szabadságvesztésre ítélték a most 90 éves Alexandru Visinescu volt kommunista börtönparancsnokot.
 

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
ROMÁNIA