Kevés a panasz a személyi és autóhitelek forintosítása kapcsán. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához 304 ügyfélszolgálati, illetve 32 írásos, a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) pedig mintegy 40 fogyasztói kérelem érkezett eddig.

Binder István elmondta: a gépjárműhitelek és személyi kölcsönök forintosításával kapcsolatban a 2015. szeptember 1. és 2016. január 31. között az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához benyújtott panaszok száma töredéke a devizaalapú és forint jelzáloghitelek elszámolásával kapcsolatos, azonos időszakban beérkezett megkeresések, illetve kérelmek számának.

Ennek oka a szóvivő szerint többek között az lehet, hogy a forintosítás során – ellentétben az elszámolásokkal – nem konkrét összegek visszatérítése, jóváírása történt a fogyasztóknak, hanem rögzített, kedvező árfolyamon forintra váltották át a követelésüket.

A gépjárműhitelek és személyi kölcsönök forintosításával kapcsolatos megkereséseknél jellemzően a balloon-bullet típusú (rögzített árfolyamú) hitelekkel összefüggésben a megemelkedett törlesztőrészletre és a meghosszabbított futamidőre vonatkoznak a kérdések és kérelmek. Ezzel kapcsolatban a fogyasztóknak érdemes felkeresniük az MNB internetes honlapjának elszámolási és forintosítási aloldalát (www.mnb.hu/fogyasztovedelem/vezeto-hirek/elszamolasi-es-forintositasi-informaciok) – mondta Binder István.

Az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testülethez eddig érkezett mintegy 40 fogyasztói kérelem jellemzően nem önmagában a forintosítással (vagyis annak valamilyen technikai hibájával), hanem annak jogkövetkezményeivel kapcsolatos. Egyes balloon-bullett típusú hitellel rendelkező ügyfelek például méltányosságot kérnek pénzügyi intézményüktől. A forintosítási ügyeket – ellentétben az elszámolási ügyekkel, ahol csak kisszámú, kötött tényállás alapján lehetett kérelmet beadni – a PBT általános eljárásában tárgyalja, így lehetőség van méltányossági kérelmek előterjesztésére is.

Binder István ismertette: az MNB 2015 decemberében 28 olyan pénzügyi intézménynél kezdett fogyasztóvédelmi témavizsgálatot a gépjárműhitelek és személyi kölcsönök forintosításának jogszerű végrehajtásával kapcsolatosan, amelyek nagyobb volumenű érintett szerződésállománnyal rendelkeznek. Amennyiben a jegybank adatai, fogyasztói jelzések vagy egyéb információk alapján szükséges, az MNB még további, közel 40 intézménynél indíthat hasonló fogyasztóvédelmi témavizsgálatot. A vizsgálatok várhatóan legkésőbb 2016 decemberében zárulhatnak majd le.

A gépjárműhitelek és személyi kölcsönök forintosítása – mint az MNB korábban jelezte – mintegy 242 ezer élő, s több tízezer, már felmondott, de még a pénzügyi intézményeknél lévő ügyfélszerződést érint. További konkrét számokat az érintett pénzügyi intézmények tavaszi adatszolgáltatásuk során nyújtanak majd – mondta a szóvivő.