Újabb korrupciós ügyben kezdeményezett büntető eljárást Gabriel Oprea volt kormányfő-helyettes és belügyminiszter ellen a vádhatóság, amely szerint tavaly a belügyi titkosszolgálat műveleti keretéből vásároltak a politikus számára egy Audi A8-as személygépkocsit.

A szenátus két hete már megszavazta, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűntető eljárást folytasson Oprea ellen, akit hivatali visszaéléssel gyanúsít a DNA a rendőri felvezetés törvénytelen használata miatt. Most újabb kiadatási kérés érkezett a szenátushoz Oprea nevére, akit a belügyi titkosszolgálat forrásainak “eltérítése” ügyében is hivatali visszaéléssel gyanúsítanak: erről újabb szavazást kell majd rendezni a parlamentben.

Ez utóbbi ügyben hétfőn bűnvádi eljárás indult a belügyminisztérium titkosszolgálatának (DIPI) múlt héten leváltott volt vezetője ellen, akit hivatali visszaélésben való bűnrészességgel és hűtlen kezeléssel gyanúsítanak. A DNA szerint Oprea a törvényes előírások megsértésével 400 ezer lejnyi (28 millió forint) költségvetés-kiegészítést hagyott jóvá tavaly nyáron a DIPI műveleti kerete számára, hogy abból a közméltóságok védelmét szolgáló gépkocsit vásároljanak. A vádhatóság szerint azonban a DIPI így beszerzett luxusautóját kizárólag Oprea használta 2015 júliusa és októbere között.

A gépkocsi a román média szerint Oprea mindkét korrupciós ügyében szerepel. A politikus akkor került a sajtó célkeresztjébe, amikor tavaly októberben a konvoját felvezető motoros rendőrök egyike halálos közlekedési balesetet szenvedett. Kiderült, hogy gyakorlatilag mindenhova konvojjal száguldozott, holott csak sürgős esetekben lett volna erre joga és háromszor annyi alkalommal vett igénybe rendőri felvezetést, mint az államfő.

A Hotnews.ro hírportál azt írta: egy szemtanú szerint Oprea aznap is a kérdéses Audival tartott hazafele, amikor a konvoját felvezető motoros rendőr halálos balesetet szenvedett.