Az Állami Számvevőszék befejezte öt állami víziközmű társaság utóellenőrzését. Az ÁSZ még 2014-ben végezte el a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt., a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt., az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt., az Északdunántúli Vízmű Zrt. és a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. 2010 és 2012 közötti vagyonérték megőrző és gyarapító tevékenységének értékelését. A mostani utóellenőrzések célja annak megállapítása volt, hogy az ellenőrzött vízművek végrehajtották-e az ÁSZ javaslataival összhangban készített intézkedési tervben meghatározott feladatokat.

Az ÁSZ még 2014-ben, mind az öt jelentésében általános hiányosságként állapította meg, hogy a több mint másfél évtizede megkötött vagyonkezelési szerződések nem biztosították teljes körűen a szabályszerű gazdálkodási környezetet, azokat ugyanis 1998 óta nem módosították. Továbbá mind az öt vízmű esetében az éves üzleti tervek tartalmaztak tervezett beruházásokat, a döntést megalapozó számítások, részletes adatok azonban nem kerültek bemutatásra. A vízművek a jogszabályi előírás ellenére – egy kivétellel – nem kérték meg a beruházásokhoz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) írásos engedélyét, azok végrehajtásáról sem tájékoztatták az MNV Zrt.-t. Az utóellenőrzések célja annak megállapítása volt, hogy az ellenőrzöttek végrehajtották-e a számvevőszéki jelentésben foglalt intézkedést igénylő megállapításokkal és javaslatokkal összhangban készített intézkedési tervben meghatározott feladatokat.

A 2011. július 1-jétől hatályos új számvevőszéki törvény előírása szerint az ellenőrzött szervezetek az ÁSZ javaslatainak hasznosítása érdekében intézkedési terv készítésére kötelezettek. Ezzel lezárult a következmények nélküli ellenőrzések korszaka, az ÁSZ ellenőrzési tevékenységében pedig megjelent az önálló utóellenőrzések rendszere. Az ÁSZ kiemelt figyelmet fordít ellenőrzési megállapításai fokozottabb hasznosítására, amely visszacsatolást jelent a döntéshozók és egyben az ellenőrzött szervezetek számára.Az ellenőrzött időszak. a számvevőszéki jelentés közzétételének napjától az utóellenőrzés megkezdésének napjáig tartó időszak volt. 

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) utóellenőrzése

Az utóellenőrzés megállapította, hogy a DRV Zrt. az előírt 17 feladatból négyet részben, négyet határidőn túl és egyet nem hajtott végre. A DRV Zrt. az intézkedési tervben meghatározott vagyonértékelést elvégezte, azonban azok DRV Zrt. könyveiben történő átvezetésére nem került sor. A használaton kívüli eszközöket a DRV Zrt. a könyveiből nem vezette ki. Az érintett ingatlanok egy részének tulajdonjog rendezését elvégezték, azonban további ingatlanok esetében a vagyonkezelés megszüntetésére vonatkozó megállapodás még nem készült el. A beruházások, felújítások elszámolásával kapcsolatos, a DRV Zrt. és az MNV Zrt. közötti nyitott kérdéseket, egyeztetéseket teljes körűen nem zárták le, ezért a DRV Zrt.-nél hatályban lévő, a beruházások elszámolásával és forrásaival kapcsolatos belső szabályozást nem módosították.

Az MNV Zrt. vezérigazgatója részére az ÁSZ jelentés kettő javaslatottartalmazott, amelyek hasznosítására az MNV Zrt. intézkedési tervében három feladatot határozott meg, ebből kettőt határidőben, egyet az előírt határidőn túl teljesített.

A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV Zrt.) utóellenőrzése

Az utóellenőrzés szerint a DMRV Zrt. az intézkedési tervében meghatározott 12 feladatból négyet nem hajtott végre. A beruházási szabályzatot nem egészítették ki az aktuális előírásoknak megfelelően az állami beruházások, felújítások MNV Zrt.-vel történő engedélyeztetésének rendjével, valamint az azok teljesítéséről, végrehajtásáról készült beszámolók körével és tartalmával. Továbbá az MNV Zrt. engedélye nélkül végzett beruházásokról készült összefoglaló jelentés nem tartalmazott a felelősség megállapítására vonatkozó információt. A 2010-2011. évi állami vagyonkezelt vagyonból történő selejtezések esetleges szabálytalanságainak feltárására irányuló ellenőrzést nem végezték el, a vezérigazgató felé erről nem készült jelentés. A végrehajtott selejtezések szabálytalanságainak feltárására a gazdasági igazgató ellenőrzést nem folytatott le, jelentés nem készült, felelősség megállapítására nem került sor. A DMRV Zrt.-nél 2010-2013. első féléve közötti időszakban megvalósult beruházások visszaellenőrzésére vonatkozó intézkedés részben történt meg, mivel a beruházásokat megalapozó körülményeket, a beruházások indokoltságát és eredményességét nem ellenőrizték. A további hét feladatot a DMRV Zrt. határidőben teljesítette.

Az MNV Zrt. az intézkedési tervében foglalt hat feladatból kettőt határidőben, egyet az előírt határidőn túl hajtott végre. A DMRV Zrt. és az MNV Zrt. között fennálló vagyonkezelői jogviszony újraszabályozását tartalmazó, egységes szerkezetbe foglalt vagyonkezelési szerződésmódosítást 2015. április 23-án írták alá az intézkedési tervben tervezett 2014. december 31-e helyett. A MNV Zrt. három feladata nem volt időszerű.

Az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV Zrt.) utóellenőrzése

Az utóellenőrzés során az ÁSZ megállapította, hogy az ÉRV Zrt-nél az intézkedési tervben előírt három feladatból kettőt határidőben végrehajtottak. Egy feladat teljesítése az utóellenőrzés időpontjában nem volt időszerű, mivel a végrehajtás határideje az utóellenőrzés időpontjában még nem járt le. A tulajdonosi joggyakorló MNV Zrt. az intézkedési tervben foglalt kettő intézkedés közül egy feladatot határidőben végrehajtott, egy intézkedés végrehajtásáról határidőn túl gondoskodott.

Az Északdunántúli Vízmű Zrt. (ÉDV Zrt.) utóellenőrzése

Az ÉDV Zrt. intézkedési tervében előírt, időszerűvé vált négy feladatát határidőben végrehajtotta. A tulajdonosi joggyakorló MNV Zrt. intézkedési tervében három intézkedési feladatot határozott meg, amelyek közül egy feladatot határidőben végrehajtott, egy intézkedés végrehajtásáról határidőn túl gondoskodott. Egy intézkedés nem volt időszerű, mert annak végrehajtási határideje az intézkedési terv szerint az ellenőrzött időszakon túli volt.

A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV Zrt.) utóellenőrzése

A TRV Zrt. az intézkedési tervében meghatározott tizenegy feladatból, hetet határidőben, egyet részben, egyet határidőn túl teljesített, illetve kettőt nem hajtott végre. A TRV Zrt. saját és vagyonkezelésbe vett ingatlanjai nyilvántartásának a földhivatali, illetve az MNV Zrt. nyilvántartásával való egyeztetése nem fejeződött be az intézkedési tervben vállalt határidőre, az egyeztetés az ellenőrzött időszakban is folyamatban volt. A TRV Zrt. nem terjesztette be a Vagyongazdálkodási stratégiát a TRV Zrt. közgyűlésének jóváhagyásra, a stratégia jóváhagyása nem történt meg. A TRV Zrt. a belső szabályzatok között az összhangot továbbra sem teremtette meg. A tulajdonosi joggyakorló MNV Zrt. négy előírt feladatából kettőt határidőben, kettőt az előírt határidőn túl teljesített.

Az ÁSZ az utóellenőrzésekről szóló jelentéseiben javaslatot nem fogalmazott meg az ellenőrzöttek részére, viszont figyelemfelhívó levéllel fordult az MNV Zrt., és a víziközművek vezérigazgatóihoz, hogy a szabályszerű feladatellátás elősegítésének biztosítása, valamint a végrehajtott intézkedésekkel elért eredmények fenntartása érdekében intézkedjenek a kockázatok megszüntetésére, illetve kezelésére.