Magyarország Kormánya az Állami Számvevőszék szakmai kezdeményezése alapján donori megállapodást kötött a számvevőszékek világszervezete (INTOSAI) fejlesztési kezdeményezésével (IDI) a korrupció elleni harc támogatása érdekében, jelentették be az ÁSZ budapesti székházában. Az eseményen beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Domokos László, az ÁSZ elnöke és Einar Gorrissen, az IDI főigazgatója. Kapcsolódva a rendezvényhez az ÁSZ idén is négynapos nemzetközi korrupcióellenes szemináriumot szervezett, amelyen mintegy húsz, elsősorban délkelet-európai, ázsiai és afrikai ország közel negyven számvevőszéki szakértője vesz részt.

A nemzeti számvevőszékeket világszinten tömörítő nemzetközi szervezet (INTOSAI) fejlesztési intézménye az INTOSAI Development Initiative (IDI). Az IDI feladata egyebek mellett támogatni a számvevőszékeket a nemzetközi ellenőrzési standardok bevezetésében, a kapacitás-fejlesztésben, valamint a jó gyakorlatokra vonatkozó tudásmegosztásban. Az IDI egyik fókuszterülete a korrupció elleni küzdelem a világ fejlődő országaiban.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a felelős közpénzügyi gazdálkodás érdekében kifejtett képzési tevékenysége, az integritás alapú közigazgatási kultúra elterjesztése, valamint a fejlődő országok nemzeti számvevőszékeinek támogatása és oktatása érdekében kiemelten fontosnak tartja az IDI tevékenységét, és szoros kapcsolatot ápol az IDI-vel. Az ÁSZ 2015 végén javasolta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kezdeményezze az ÁSZ 2014. évi költségvetési maradványának mintegy 129 millió forintos átcsoportosítását a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) nemzetközi szervezeteket támogatófejezete számára. Magyarország Kormánya ezután határozatával tette lehetővé az összeg IDI donori programjai számára történő felajánlását, ezzel Magyarország az IDI korrupcióellenes programjainak jelentős támogatójává lépett elő.

A donori megállapodás ünnepélyes bejelentése alkalmából, az Állami Számvevőszék által szervezett nemzetközi eseményen Domokos László elnök ismertette az ÁSZ szerepvállalását, illetve a korrupció megelőzése érdekében végzett tevékenységét. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Einar Gorrissen, az IDI főigazgatója tájékoztatást adtak Magyarország részvételéről a nemzetközi korrupció elleni küzdelemben, illetve bemutatták a magyar támogatás felhasználását. Pintér Sándor belügyminiszter beszédében a korrupció elleni nemzeti célokat és eredményeket foglalta össze. Az eseményen részt vettek a 2011-ben létrejött nemzeti korrupcióellenes együttműködésben résztvevői intézmények (ÁSZ, Kúria, Legfőbb Ügyészség, IM, BM, OBH) képviselői, valamint több, Magyarországon akkreditált külképviselet vezetője.

Az ünnepélyes eseményhez kapcsolódva február 23. és 26 között az ÁSZ – 2014 és 2015 után – harmadik alkalommal rendezi meg négynapos nemzetközi integritás szemináriumát Szarvason. Az elsősorban a fejlődő országok számvevőszékei részére szervezett szakmai esemény célja a legjobb hazai és nemzetközi gyakorlatok megosztásán keresztül az integritás alapú közigazgatási kultúra elterjesztése és a transzparens államműködés fejlesztése az érintett országokban.

Az ÁSZ tudásmegosztó programja iránt töretlen a nemzetközi érdeklődés, amit az is alátámaszt, hogy a sorrendben harmadik integritás szemináriumon nőtt a résztvevők száma. Mintegy húsz országból közel negyven számvevőszéki szakértő vesz részt a programokon – Albániától kezdve, Bangladesen és Malajzián keresztül, egészen Szudánig és Szváziföldig. Emellett portugál és lengyel vendégelőadók is érkeznek az eseményre. Az idei szeminárium fókusza: az integritás szempontjainak beépítése a közpénzügyi ellenőrzésekbe.