A Fidesz törvénymódosító javaslatában azt kezdeményezi, hogy azok a korlátolt felelősségű társaságok, amelyek törzstőkéje nem éri el a 3 millió forintot, kapjanak egy év határidő-halasztást az új Ptk. alkalmazásához – derül ki az Országgyűlés honlapjára feltöltött törvényjavaslat szövegéből.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke a polgári törvénykönyv hatályba lépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló törvény módosításáról nyújtott be törvényjavaslatot.

A javaslat szerint azok a kft.-k, amelynek a jegyzett tőkéje nem éri el a hárommillió forintot, “legkésőbb 2017. március 15-éig köteles a törzstőkéjét megemelni vagy átalakulni, egyesülni azzal, hogy a tőkeemelésről a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazásával határozhat”. A döntésig a társaságnak a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmaznia.

A törvénymódosításhoz benyújtott indoklás részletezi, a javaslat tulajdonképpen egy évvel meghosszabbítja a korlátolt felelősségű társaságok esetében a 3 milliós törzstőke megteremtésére vonatkozó 2016. március 15-ei határidőt, ugyanis – mint olvasható – “számos jelzés érkezett arra nézve, hogy a társaságok a Ptk. ezen előírásának nem tudnak időben eleget tenni”.

Az indoklásban hozzáteszik: így elválik egymástól azon korlátolt felelősségű társaságok Ptk.-hoz való igazításának határideje, amelyek törzstőkéje eléri a 3 milliót (ezek esetében marad a 2016. március 15-ei határidő), illetve a 3 milliós törzstőkét el nem érő társaságokra vonatkozó határidő (2017 . március 15.).

Gulyás Gergely azt már a múlt héten bejelentette, hogy törvénymódosító javaslatban kezdeményeznek egyéves határidő-halasztást a civil szervezeteknek arra, hogy megfeleljenek az új Ptk. rendelkezéseinek. Mint mondta, a civil szervezeteknek a jelenleg hatályos jogszabály alapján idén március 15-ig kellene átvenniük az új Ptk. szabályait, azonban az Országos Bírósági Hivatal (OBH) február 19-i tájékoztatása szerint a 81 ezer szervezetből 53 ezer, vagyis az érintettek 65 százaléka nem hajtotta még végre az előírt változtatásokat.

Ez is szerepel a most benyújtott módosító javaslatban.

Gulyás Gergely a múlt héten azt is elmondta: kezdeményezik, hogy az Országgyűlés a házszabálytól eltérve, március első hetében fogadja el az erről szóló módosítást. Szerinte az ehhez szükséges négyötödös parlamenti támogatás megszerzése azért is fontos, mert különben 53 ezer civil szervezet működése válna jogellenessé.