Levélben fordult több mint ötven európai parlamenti (EP-) képviselő Federica Mogherinihez, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez büntetőintézkedéseket követelve többek között Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen a Nagyija Szavcsenko ukrán pilóta elrablásában és bebörtönzésében játszott szerepe miatt.

A felhívás aláírói beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással sújtanák a felelősöket, akikről listát is csatoltak a levelükhöz; összesen huszonkilenc orosz állampolgár, köztük Vlagyimir Putyin államfő, Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója és Alekszandr Basztrikin, a Szövetségi Nyomozó Bizottság elnöke ellen vezetnének be szankciókat. Büntetőintézkedésekről a tagállamok külügyminisztereit tömörítő tanács dönthet.

Az EP-képviselők meggyőződése, hogy “az unió nem várhat tovább a válasszal a nemzetközi jog és a minszki megállapodások ezen szégyenteljes és égbekiáltó megsértésére”.

Az aláírók között megtalálható mások mellett Jacek Saryusz-Wolski és Jerzy Buzek néppárti, valamint Szanyi Tibor szocialista, Renate Weber liberális és Jávor Benedek zöldpárti képviselő is.

A 34 éves Nagyija Szavcsenko 2014-ben – a kelet-ukrajnai harcok kirobbanásakor – szabadságra ment az ukrán légierőtől, és belépett a kelet-ukrajnai szakadárok ellen harcoló Ajdar önkéntes alakulatba. Szakadárok fogták el, és adták át az orosz hatóságoknak, akik azzal vádolják, hogy köze van két, Luhanszk megyében aknatámadásban meghalt orosz tévés halálához, mert az újságírók tartózkodási helyének koordinátáit megadva ő irányította rájuk a tüzet. Szavcsenko kitart amellett, hogy a tévések halálakor ő már a luhanszki szakadárok fogságában volt.

Kijev álláspontja szerint a pilótát elrabolták, és kijár neki, hogy ne köztörvényes bűnözőként, hanem hadifogolyként kezeljék. A 2014 nyara óta Oroszországban fogva tartott Szavcsenko – akire az orosz ügyész 23 évi szabadságvesztést és nagy összegű pénzbüntetés kiszabását kérte – az ivóvizet is elutasítva “száraz” éhségsztrájkba kezdett.