A Törökországban tartózkodó szíriai menekültek befogadásáról nyújtott be javaslatot az Európai Bizottság: a tervezet értelmében 54 ezer embert helyeznének át a menekültek áttelepítésére már korábban létrehozott uniós mechanizmus keretében.

Az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással tavaly szeptemberben elfogadták, hogy 66 ezer menekültet áthelyeznek a többi tagállamba Olaszországból és Görögországból, 54 ezernek az áttelepítéséről pedig később döntenek. Utóbbi áthelyezési keret afféle tartalékot képez, elvben Görögországból és Olaszországból lehet még ennyi ember máshová telepíteni, szükség esetén azonban más országok javára is felhasználható.

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint az uniós és török vezetők pénteki csúcstalálkozóján létrejött migrációs egyezmény végrehajtásának érdekében szükség van arra, hogy felszabadítsák ezt a keretet a törökországi menekültek számára.

A megállapodás értelmében a hatóságok vissza fogják küldeni a Törökországból március 20. után illegálisan Görögországba érkező migránsok mindegyikét. Az EU-nak pedig minden egyes visszafogadott szíriai állampolgárért cserében be kellene fogadnia egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból. A rendszer az illegális és nem utolsósorban rendkívül veszélyes égei-tengeri migrációs útvonal felszámolását hivatott biztosítani.

“A Törökországgal megkötött pénteki egyezséggel hiteles alternatívát kínálunk a menedékkérőknek ahelyett, hogy kockáztassák az életüket a veszélyes tengeri útvonalakon. A tagállamoknak most eleget kell tenniük a vállalásaiknak, és biztosítaniuk kell a nemzetközi védelemre szoruló törökországi személyek szabályos, jól szervezett és biztonságos befogadását az unióban” – mondta Dimitrisz Avramopulosz migrációs politikáért felelős uniós biztos a javaslatot ismertetve.

A megállapodás szerint kezdetben 72 ezer menekültet telepítenek át önkéntes alapon az Európai Unió tagállamaiba. Az Európai Unió Tanácsának tavaly júliusi döntése értelmében 22 504 nemzetközi védelemre szoruló embert kellene befogadniuk a tagországoknak az unión kívülről, és ebből eddig 4555 áttelepítés valósult meg. A fennmaradó mintegy 18 ezer helyet a megállapodás értelmében törökországi menekültekkel töltenék fel, és emellé jönne még az 54 ezer ember.