Csökkent a folyamatban lévő ügyek száma a bíróságokon - 300 ezerrel több ügyet fejeztek be tavaly

2016.03.23. Jogi Fórum / MTI

Jelentősen csökkent a folyamatban lévő ügyek száma a hazai bíróságokon annak köszönhetően, hogy az intézmények tavaly a hozzájuk érkező mintegy 1,5 millió ügynél 300 ezerrel többet fejeztek be - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese Kaposváron.

Gyarmathy Judit ezt az eredményt a bírák és az igazságügyi alkalmazottak szakértelmével, rendkívüli munkateher mellett mutatott helytállásával indokolta a Kaposvári Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

Kitért arra, hogy az Európai Bizottság 2015-ben megjelent eredménytáblája szerint a magyarországi bíróságok az időszerűséget illetően a hetedik helyen állnak az Európai Unióban.

Az elnökhelyettes a bíróságok védelméről azt mondta: ma már minden érintett épület fel van szerelve a 21. századi követelményeknek megfelelő kamerarendszerrel, detektoros beléptetőkapuval, csomagátvizsgáló röntgennel, fémkeresőkkel, tárgyalótermi támadásjelzőkkel. Törekednek ezek folyamatos korszerűsítésére, a biztonsági szakembereket pedig tanfolyamokon készítik fel erőszakos cselekmények kezelésére.

Fazekas Sándor, a Országos Bírói Tanács tagja, a Fővárosi Törvényszék elnöke elmondta, hogy kedden Kaposváron tartja kihelyezett ülését az OBH által létrehozott távmeghallgatási és tárgyalótermi kép- és hangrögzítéssel foglalkozó munkacsoport.

Utalt rá, hogy az EU az elektronikus igazságszolgáltatási stratégiáján belül kiemelten foglalkozik a távmeghallgatással, valamennyi tagállamnak ajánlja az ehhez szükséges rendszerek létrehozását államon belüli és országok közötti meghallgatásra is.

Fazekas Sándor, aki a munkacsoport szakmai vezetője, rámutatott: a grémium kidolgozta a távmeghallgatás nemzetközi, belső jogi, szabályozási hátterét, a végpontokra vonatkozóan javaslatot készített, és készül a megvalósíthatósági tanulmány a hazai rendszer kiépítéséről.

A tárgyalótermi hangrögzítésről elmondta, annak célja a papíralapú jegyzőkönyvezetés kiváltásával a bírósági dolgozók adminisztratív terheinek csökkentése.

Kiemelte, ahol már működik a tárgyalótermi hangrögzítés, az érvényben lévő jogszabályok előírásai miatt ott is kötelező a papíralapú jegyzőkönyvezetés, de szeretnék, ha ez a párhuzamosság minél előbb megszűnne.

Hozzátette, hogy konkrét időpont még nincs, egyelőre kísérleti helyszínekben gondolkodnak, szükség van ugyanakkor az eljárásjogi törvény módosítására, technikai fejlesztésekre is, amelyekhez pályázati forrásokat vennének igénybe.

Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke sikeresnek értékelte a törvényszék tavalyi munkáját.

Kiemelte, hogy míg 2014-ben 45 ezer 615, 2015-ben 44 ezer 359 ügy érkezett az illetékességi területükbe tartozó bíróságokra, ez az országos ügyforgalom 3,3 százaléka.

A peres ügyek 74 százalékát hat hónapon, a 91 százalékát egy éven belül befejezik, a két éven túl folyamatban lévő ügyek aránya 3,9 százalék - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy a kiemelt peres ügyeket igyekeznek ésszerű határidőn belül lezárni. Példaként a kaposvári trafikos gyilkosság miatt indult eljárást említette, amelyben a vádemelést követő hónapban már elsőfokú ítélet született. 

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG