A Jogtudományi Közlöny 1911. évi 12. számában jelent meg a székesfővárosi rendőrségi tolonczházról szóló írás, melyet eredetileg a Pesti Napló közölt a közvélemény figyelmének felhívása céljából.

„Képek a tolonczházból.

A «Pesti Napló» f. hó 19-iki számában ismételten felhivja a figyelmet a székesfővárosi rendőrségi tolonczházra. Az érdekes adatokból idézzük a következőket:
Husz évvel ezelőtt épitették a Mosonyi utczai tolonczházat, amely megfelelhetett a két évtizeddel ezelőtti kivánalmaknak, de ma már nem elégiti ki a követelményeket. Amig husz évvel ezelőtt kétszáznál jóval kevesebb rabja volt a rendőri közigazgatásnak, ma a nyolczszázat is meghaladják a tolonczház lakói, akiket nyolcz külön zárkában és ugyanennyi közös termekben kvártélyoznak el. Négy külön terem szolgál a női rabok befogadására. Tizenhat helyiségben verődnek össze ilyenformán a főváros csavargói, csirkefogói.
Mielőtt körüljárnók ezeket a szobákat, állapitsuk meg azt is, hogy sokszor egészen becsületes, kifogástalan, sőt uri emberek is kerülnek olyan kellemetlen helyzetbe, hogy néhány napra kiköltöznek a tolonczházba. Szegényebb iparosok, akiket nem diffamáló dolog miatt sujtott birsággal a rendőrség, diák-legények, akik mulatság után mámoros fővel ütődnek bele a sarki rendőrbe, nem tudják lefizetni a rájuk mért pénzbüntetést és végül arra kerül a sor, hogy leülni kénytelenek. Most már, ha lapozgatunk a rendeletek lomtárában, akadunk közöttük olyanra is, amely meghagyja, hogy az ilyen rabokat el kell különíteni a tolonczház törzslakóitól. Igen, de tessék gyakorlatban érvényt szerezni ennek a rendeletnek, amikor nincs a tolonczházban olyan talpalatnyi hely, amelyet a csavargóvilág züllött alakjai ne okkupáltak volna.
Megdöbbenéssel látjuk, hogy e helyen nyoma sincs a higiéniának. A tisztaság ismeretlen fogalom a tolonczház ama részében, amelyet a rabok laknak. A piszok olyan vastag rétegben ülte meg az összes helyiségeket, hogy akár késsel lehetne szeletelni belőle. Homály borul a szobára, amely az ajtón lévő kis résen keresztül a folyosóról jut kevés világossághoz.
Nyolczszáz rongyos, züllött lélek olyan helyiségben, amely kétszáz vendég befogadására készült s amely helyiségben mindenről gondoskodhattak, csak a tisztaságot száműzték örökre belőle. Mert még akkor sem tiszták, amikor tisztálkodnak. A fürdőszobának olyan a berendezése, hogy tiszta vizhez csak azok jutnak, akik elsőknek fürödhetnek benne, mert alig néhány köbméteres medenczében több száz ember kénytelen megfürödni. Ez magában véve is kész betegség.
A tulzsufolt helyiségekben még csak szalmazsákot sem helyezhetnek el; a rabok a földön fetrengve töltik el az éjszakákat és alvás idején tömegesen szorulnak ki a folyosókra is. Ott, ahol nyolczvan-kilenczven piszkos ember kigőzölgése szorul bele a hiányosan szellőztetett, ablak nélkül való szobákba, bűnnek lehet mondani a higiéniának ilyen durva módon való felrugását. Egyetlen orvos teljesít szolgálatot, aki szinte képtelen arra, hogy lelkiismeretesen felügyeljen a tolonczház lakóira és ugyanakkor kezelésben részesitse a kórházban senyvedő betegeket is.
Nem szólunk ezúttal hosszasabban a tolonczház női osztályáról, amely a perverzitások valóságos tanyája és nevelő-intézete a főváros serdülő, utczai leányainak. Kiérdemesült asszonyságok társaságába kerülnek azok a szolgálatot kereső falusi leányok, akik nem tudtak hamarjában helyhez jutni és csavarogni voltak kénytelenek.
Ha ezen adatoknak csak tizedrésze igaz, akkor nem túlzás és nem frázis, ha a tolonczházi viszonyokra az ázsiai jelzőt alkalmazzuk.
Vajjon tudomást vesz-e mindezekről Budapest székesfőváros főkapitánya, polgármestere és a letartóztató-intézetek felügyeletére hivatott közigazgatási bizottság?
Ebben a bizottságban helyet foglalnak olyanok, kik semmiféle hivatali függő helyzetben nincsenek, akiket nem feszélyez semmiféle melléktekintet, tehát ezen gyalázatos állapotok megszüntetése érdekében a kezdeményező lépések megtételére legelső sorban hivatottak. Hozzájuk fordulunk, őket kérjük, ne nyugodjanak addig, amig meg nem szünnek a lehetetlen állapotok.
Végül pedig mindazoknak a tényezőknek, melyek gyermekvédelemmel foglalkoznak, szintén figyelmébe ajánljuk e közleményt, kérve, hogy ők is vegyék ki a részüket a munkából a tolonczházban tartott fiatalkoruak érdekében, mert a tolonczház intézménye alkalmas paralizálni mindazokat a helyes törekvéseket, melyek az utóbbi esztendőkben annyi és oly sok szép eredményt produkáltak.”