Egyetemisták elektronikus számláit csapolta meg éveken keresztül egy volt hallgató a Miskolci Egyetemen. Az ügyben a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség 24 rendbeli, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője.

Martossy György azt mondta, a 34 éves férfi még hallgatóként hozzájutott több mint ötven hallgató úgynevezett Neptun-kódjához és személyes adataihoz. A Neptun a magyar egyetemek számítógépes rendszere, ezen keresztül történik a hallgatók adminisztrációja, tanulmányi ügyeik intézése, de az itt vezetett elektronikus számlákról történik a tandíjak, vizsgadíjak, egyéb költségek fizetése és ide érkeznek az ösztöndíjak is.

A szóvivő hozzátette: a vádlott, aki évekkel korábban végzett a gazdaságtudományi karon, a megszerzett kódok alapján megfejtette az azokhoz tartozó jelszavakat, így be tudott lépni az egyes hallgatók saját felhasználói felületére.

“Hogy ne legyen feltűnő a tevékenysége, a jelszót rövid időre megváltoztatta, majd az egyéni számlákon lévő, úgymond maradványösszegeket a saját bankszámlájára utalta, majd a jelszót visszaállította az eredetire, így az adott hallgatót nem zárta ki a rendszerből”. A maradványösszegek a végzős hallgatók számláin voltak, általában pár száz vagy ezer forintos tételek – ismertette Martossy György.

Kitért arra is, hogy mivel a férfi egyszerre csak kis összegeket utalt át, sokáig nem is tűnt fel a tevékenysége. 2012 és 2014 között összesen mintegy hatvanezer forintot szerzett meg ily módon. “Tevékenységére” úgy derült fény, hogy az egyik hallgató megnézte korábbi Neptun egyenlegét és észlelte az idegen belépést. Ezután a bank és az egyetem segítségével tárták fel az összes esetet – mondta a szóvivő.