Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága is részletesen tárgyal majd a Belügyminisztérium terrorellenes javaslatcsomagjáról – mondta a testület ülésén Firtl Mátyás, a bizottság KNDP-s alelnöke.

Pintér Sándor belügyminiszter múlt kedden nyújtotta be az Országgyűlés elé a BM terrorellenes javaslatcsomagját. Az intézkedési csomag – amelyről az elmúlt hetekben több ötpárti és szakértői egyeztetést is tartottak – egyik lényegi eleme, hogy az eddigi Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ nemzetbiztonsági szolgálatként, Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) néven működik majd tovább.

A javaslat rendelkezik a kódolt telefonos szolgáltatások korlátozásáról is. A rendőrségről szóló törvény módosításai között kiterjesztik a terrorizmust elhárító szerv feladatkörét is, így a Terrorelhárítási Központ (TEK) a személyvédelmen túl létesítményvédelmi feladatok ellátására is jogosult lesz.

Kövér László házelnök a parlament nemzetbiztonsági bizottságát jelölte ki a részletes vita lefolytatására. Az Országgyűlés plenáris ülésén szerdán kerül napirendre a javaslat.

A honvédelmi bizottság eredetileg csak egységes szerkezetben szavazott volna a javaslatról. A bizottság hétfői ülésén viszont Vadai Ágnes DK-s politikus azt indítványozta, hogy a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium képviselőivel együtt az ő bizottságuk is részletesen, “paragrafusról-paragrafusra” vitassa meg a javaslatcsomagot. A DK-s képviselő ezt azzal indokolta, hogy a csomagnak több, a honvédséget és rendőrséget érintő része is van. Példaként említette, hogy a javaslat szerint a TEK objektumvédelmet is elfog látni. Kiemelte továbbá, hogy az újonnan felálló TIBEK sem csak terrorelhárítással, titkosszolgálati tevékenységgel, hanem szervezett bűnözéssel kapcsolatos tevékenységgel is foglalkozni fog. Ezen felül Vadai Ágnes hangsúlyozta: az új titkosszolgálat a magyar állampolgárok adatait is kezelheti, ami szabadságjogokat érintő kérdés, ezért szükséges, hogy a “lehető legnagyobb nyilvánosság előtt” vitassák meg a terrorellenes javaslatokat.

Firtl Mátyás KDNP-s képviselő felhívta a figyelmet, hogy a BM terrorellenes javaslatcsomagjáról az elmúlt időszakban többfordulós ötpárti egyeztetést tartottak. A testület alelnöke ugyanakkor elismerte, hogy a javaslatcsomag valóban több honvédelmi és rendészeti kérdést tartalmaz, így megígérte, hogy a testület elnökének és Kövér László házelnöknek is jelzi a felvetést. Ennek nyomán lehetőség lesz rá, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága is rövidesen részletesen megvitassa a csomagot – tette hozzá.