Vízummentes, rövid időtávra vonatkozó uniós beutazást javasol Koszovó polgárai számára az Európai Bizottság – jelentett be a testület sajtótájékoztatóján Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos.

Elmondta: a bizottság pozitív értékelése a koszovói hatóságok elkötelezett munkájának eredményét, az uniós követelmények teljesítését mutatja. A bel- és igazságügy területén hozott reformok mellett a jogállamiság és az igazságszolgáltatás szabályozásának megújítását emelte ki az uniós biztos.

“A schengeni övezetbe történő vízummentes beutazás megkönnyíti az emberek közötti személyes kapcsolatok erősítése mellett az üzleti, társadalmi és kulturális kapcsolatok fellendülését az Európai Unió és Koszovó között” – hangsúlyozta.

A biztos elmondta: a bizottság a jelentésben megerősítette, Koszovó a vízumliberalizáció ütemtervében foglalt minden követelménynek megfelelt azzal a feltétellel, hogy amikor az Európai Parlament és a tanács elfogadja a javaslatot, akkor Koszovó alkalmazza a Montenegróval kötött határmegállapodásban foglaltakat és további megerősítő lépéseket tesz a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén.

Hozzátette: a vízummentesség nem jelenti, hogy ellenőrizetlen beáramlás fenyegetné az Európai Uniót. Csak az uniós biztonsági szabályoknak megfelelő, biometrikus útlevéllel érkezők élhetnek a vízummentes beutazás lehetőségével, valamint a belépőnek bizonyítani kell, hogy elegendő anyagi forrással rendelkezik, és számot kell adnia utazása céljáról. A vízummentesség nem biztosít munkához való jogot az unió területén – tette hozzá.