A Magyar Helsinki Bizottság javaslatcsomagot készített az Igazságügyi Minisztériumnak (IM) a büntetés-végrehajtási (bv.) intézetek vészes túlzsúfoltságának csökkentésére. Kevesebb embernek, rövidebb ideig kellene rács mögött lennie. A terhelést és a költségeket az is nagyban csökkentené, ha nem börtönben, hanem a fogvatartott otthonában hajtanák végre a büntetést.

Tavaly márciusban az Emberi Jogok Európai Bírósága ún. pilot eljárásban kötelezte Magyarországot a férőhelyfeletti fogvatartottak számának gyors és tetemes csökkentésére. A magyar kormánynak félév állt rendelkezésére, hogy akciótervet készítsen a rendszerszintű probléma kezelésére. Mindezidáig nem készült ilyen. A kormány megelégedett azzal, hogy bejelentette nagyszabású börtönépítési programját.

A Helsinki Bizottság üdvözli az új bv. intézetek létesítését, de úgy látjuk, az új börtönöket elsősorban a régi, korszerűtlen intézetek felváltására kell használni, amelyekben a megfelelő elhelyezési körülmények nem biztosíthatók. Ehhez képest a kapacitásnövelés csak másodlagos szempontként jelenhet meg.

Hazai és nemzetközi példák alapján is az a tapasztalat, hogy önmagában a börtönépítés hosszú távon nem csökkenti a zsúfoltságot, mert a férőhelyszám növekedését követi a fogvatartottak számának emelkedése is. Egy idő után minden új börtön megtelik, sőt túltelítődik. Amennyiben jelentős és tartós javulás a cél, a fogvatartottak számának csökkentésére van szükség, ehhez pedig változtatni kell a mértéktelenül és szükségtelenül szigorú büntetőpolitikán.

A Helsinki Bizottság áttekintette a szakirodalomban, valamint a nemzetközi szervezetek ajánlásaiban megfogalmazott javaslatokat és megoldásokat, amelyek kifejezetten a telítettség enyhítését célozzák. Olyanokat javaslunk, amelyeknek a hazai jogrendszerbe való átültetése nem okozna különösebb nehézséget, és megvalósításuk nem igényel túl sok kiadást. (Az IM-nek írott teljes javaslatcsomag itt olvasható.)

 

1.     Nem kell büntetni, ha bírságolni is elegendő.

2.       Csínján kell bánni a szabadságvesztéssel.

3.       El kellene törölni a büntetőjogi elzárást.

4.       Semmi szükség a fiatalkorúak szabálysértési elzárására.

5.       Üdvös lenne megemelni a szabálysértési elzárás napitétel-összegét.

6.       Inkább házi őrizet, mint előzetes letartóztatás.

7.       Előzetes letartóztatást csak három év szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt indult eljárásban lehessen elrendelni.

8.       Meg kell szüntetni a határozatlan idejű letartóztatást.

9.       Vissza kell adni a bíró mérlegelési szabadságát.

10.   Ki kell bővíteni a reintegrációs őrizet lehetőségét. 

11.   A zsúfoltság okozta nehézségek csökkentsék a büntetést.

A javaslatokról bővebben ITT olvashat!