Az orosz állami ideológia törvényesítésére vonatkozó javaslatot terjesztett elő Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Hatóság (SZKR) elnöke – írta a Kommerszant című napilap.

Az ideológiának nagyon fontos szerepe van az állam és a jog kialakulásában és működésében” – idézte Basztrikinnek egy tudományos konferencián elhangzott kijelentését a lap.
    

Szavai szerint Oroszország ideológiájának kidolgozásakor “az annak tartalmát képező eszméknek nem az állam pillanatnyi és konjunkturális érdekeit kell tükröznie, hanem a stratégiai jelentőségű, hosszú távú érdekeit”. 
    

Az SZKR elnöke szerint emellett figyelembe kell venni az állam belső és külső létfeltételeit, történelmi hagyományait, a népi mentalitást, az ország geopolitikai elhelyezkedését, a gazdaságot, a demográfiát és az ökológiát. Basztrikin úgy vélekedett, hogy az eszméknek “fel kell ölelniük a társadalmi élet összes szféráját: a társadalompolitikait, a gazdaságit és a spirituálisat”. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti eszmét államjogi formában kell megerősíteni.
    

Alekszandr Basztrikin, Oroszország volt helyettes főügyésze, Vlagyimir Putyin elnök volt évfolyamtársa a Kommerszant-Vlaszty című magazinban áprilisban megjelent cikkével keltett nagy feltűnést, amelyben leszögezte: az Egyesült Államok Oroszország ellen irányuló információs háborújának, valamint a szélsőségesek online toborzásának ellenszereként Moszkvának kínai mintára meg kellene állapítania az internet cenzúrázásának határait, és fel kellene hagynia azzal, hogy “áldemokráciát játsszon, álliberális célokat követve”.
     

“Hiszen a demokrácia vagy a népuralom nem más, mint magának a népnek a hatalma, amelyet éppen az ő érdekében valósítanak meg. Ezeket az érdekeket (az érvényesülésüket) csakis az általános közjó, nem pedig az abszolút szabadság és a társadalom egyes képviselőinek önkénye révén lehet elérni” – írta ideológiai igényű cikkében. 
    

Basztrikin már akkori írásában is rendkívül fontosnak nevezte “az állam ideológiai koncepciójának kialakítását”, amelynek alapja az a “nemzeti eszme lehetne”, amely egységbe forrasztotta “Oroszország soknemzetiségű népét”. A Nyomozó Hatóság vezetője kiemelte, hogy szükség van a felnövekvő nemzedék “ideológiai nevelésére és felvilágosítására”, mert éppen a szélsőséges ideológiákkal szembeni “öntudatbeli szilárdság” tudná megingatni ezen ideológiák alatt a talajt, és ez a védelem tenné hiábavalóvá az oroszországi helyzet destabilizálásának legbőkezűbb finanszírozását is. 
    

Szerinte a felügyelő szerveknek meg kell bizonyosodniuk arról, hogy összhangban áll-e az összes vallási, nemzeti-kulturális és ifjúsági szervezet tevékenysége a szövetségi jogszabályokkal. Szorgalmazta “a történelmi tények meghamisítása elleni fellépést”, és egyebek között javasolta, hogy törvényben minősítsék szélsőséges tevékenységnek az Oroszországhoz való csatlakozás mellett döntő krími népszavazás eredményének tagadását is.