A tanúgondozás intézményének 2013. évi meghonosítása mellett az Országos Bíróság Hivatal (OBH) nagy hangsúlyt fektet az áldozatvédelemre, így a 2014. évi célkitűzéseknek megfelelően 2015-től a tanúgondozás és áldozatvédelem témakörét országos programmá emelte.

Az áldozatok védelme érdekében az OBH és a bíróságok számos intézkedést valósítottak meg. Nagy hangsúly került a bírósági dolgozók képzésére és érzékenyítésére annak érdekében, hogy munkájuk során – eljárási pozíciójuktól függetlenül – felismerjék az áldozatokat, kihallgatásuk, kezelésük során kellő érzékenységgel járjanak el, olyan módon, hogy ne sérüljön a pártatlanság, elfogulatlanság követelménye sem. Lehetőség szerint a bíróságok igyekeznek biztosítani a vádlottól elkülönített várakozást, esetleg a külön kihallgatás lehetőségét.

A bírósági szervezet magas szintű tudással rendelkező tanúgondozókkal, védett tanúmeghallgató szobák, tanúvárók, elkülönített folyosók kialakításával, tájékoztató anyagokkal, az infrastruktúra fejlesztésével, érzékenyítő képzésekkel, oktatási segédanyagok kidolgozásával segíti az országos program megvalósítását. Védett tanúmeghallgató szobát országosan 10 törvényszék és 1 ítélőtábla biztosított 2015-ben, míg két törvényszéken külön várakozó helyiség, elkülönített folyosó került kialakításra.

Az OBH 2016. május 9. és 10-én Tanúgondozás és Áldozatvédelmi országos konferenciát rendezett a Magyar Igazságügyi Akadémián, amelyen bírák, valamint a társhatóságok jeles képviselői és pszichológusok tartottak előadásokat.

2016-ban az OBH fő célkitűzései az áldozatvédelem vonatkozásában a bírák és a bírósági dolgozók további képzése és érzékenyítése, a társhatóságokkal korábbi sikeres együttműködés ápolása és kiszélesítése, továbbá információs és tájékoztatási háló kidolgozása.

Az OBH 2016-ban pályázatokkal is kívánja támogatni a célkitűzések megvalósítását.

A programmal kapcsolatban további információk itt érhetők el.