Tavaszi ülésszakának utolsó ülésébe kezd az Országgyűlés hétfőn. A képviselők kedden dönthetnek az alaptörvény hatodik módosításáról, amely új különleges jogrendként létrehozná a terrorveszélyhelyzetet, valamint ekkor szavazhatnak a belügyminiszter terrorizmus elleni hatékonyabb fellépést szolgáló javaslatcsomagjáról is. A parlament négynapos ülésének végén, június 13-án tartja a 2017-es költségvetés zárószavazását.

A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk és azonnali kérdések követnek. A képviselők az első ülésnap végén a másnap elfogadni tervezett javaslatok bizottsági módosító javaslatairól tárgyalnak.

Kedden határozathozatalokkal kezdődik a parlament munkája, ekkor várható döntés az alaptörvény hatodik módosításáról szóló kormánypárti javaslatról, amelyre a Fidesz-KDNP indoklása szerint azért van szükség, mert a honvédség csak egy az alaptörvénybe foglalt, új különleges jogrend esetén válhat bevethetővé terrorveszélyhelyzetben. A parlament kétharmados többségének támogatásához kötött alkotmánymódosítás várhatóan a Jobbik álláspontján múlik majd, mivel a többi ellenzéki párt nem támogatja a módosítást.

A Ház ezzel szemben valószínűsíthetően nagy többséggel fogadja majd el a belügyminiszter azon törvénymódosító csomagját, amely a hatóságok terrorizmus elleni hatékonyabb fellépését célozza.

A jövő évi költségvetésről két lépésben szavaz az Országgyűlés. Kedden elsőként a nemzetgazdasági miniszter indítványához benyújtott módosító indítványokról döntenek, a zárószavazásra pedig június 13-án, hétfőn kerül sor.

A 2017-es adócsomagról szintén a második ülésnapon határoznak. A kormány ebben a javaslatában kezdeményezi a baromfihús, a tojás és a friss tej áfájának öt százalékra, az internetszolgáltatás és az éttermi étkezés áfájának 18 százalékra mérséklését.

A képviselők szerdán az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavalyi tevékenységéről szóló beszámolóját vitatják meg, majd a következő hétfőn, szintén szavazásokkal folytatják munkájukat. A parlament – a 2017-es büdzsé mellett – ekkor fogadhatja el a kormány oktatási átszervezésről, valamint az illegális személyszállítást végző társaságok elleni fellépésről szóló javaslatokat.