A román Astra biztosító magyar ügyfeleinek július 27-ig kell az igényt eljuttatniuk a kárkifizetésre, illetve a meg nem szolgált díj visszatérítésére Bukarestbe – közölte Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője.

Kifejtette: a július 27-i határidőre azoknak a kárt szenvedett ügyfeleknek kell figyelniük, akik április 28-ig, a román biztosító jogerős felszámolásának elrendelésig jelezték a kárukat – kivéve a kgfb-biztosítottakat -, de azt nem tudták forintosítani. (Azok, akiknek kötelező gépjármű felelősségbiztosítása volt a társaságnál, csak a meg nem szolgált díjat igényelhetik vissza, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási károk kifizetését a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) végzi itthon.)
    

A kárkifizetési kérelem magyar nyelvű űrlapja elérhető a román felügyelet honlapján, illetve a Magyar Nemzeti Bank külön erre a célra létrehozott Astra fogyasztóvédelmi tájékoztató oldalán – emelte ki Binder István.
    

A szóvivő az adásban azt tanácsolta, hogy aki még az Astra ügyfele, minél előbb szerződjön másik biztosítóval.
    

Hangsúlyozta, a román biztosítót viszonylag békésen sikerült kivezetni a magyar piacról, miután a Magyar Nemzeti Bank az ügyfeleknek sok információt adott.