Mentesülhet-e egy súlyos fogyatékossággal élő gyermek édesapja az adófizetési kötelezettség alól a gyermek számára akadálymentes élettér biztosítására hivatkozással? Mit jelent az ésszerű alkalmazkodás? – A strasbourgi bíróság ítéletet hozott a Guberina v. Croatia ügyben.

A strasbourgi bíróság az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) 14. cikke és az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének megsértését állapította meg Guberina ügyében, felidézve az Európa Unió Bíróságának korábbi ítéletét, a Coleman ügyet, mely kimondta a kapcsolat alapú fogyatékosság-védelmet.

Az ügy panaszosa egy súlyos fogyatékossággal élő gyermek édesapja, a kérdéses ügy tárgya pedig az adófizetés alóli mentesülés abban az esetben, amikor egy régi lakásból egy új házba költözés oka a gyermek szükségleteinek megfelelő, akadálymentes élettér biztosítása.

Tények

A kérelmező, Guberina egy mind fizikailag, mind szellemileg súlyos fogyatékossággal rendelkező gyermek édesapja. A gyermek fogyatékossága miatt korábbi, harmadik emeleti, lift nélküli lakásukból, egy megfelelő házba kellett költözniük, ahonnan a gyermeket könnyebben tudják orvoshoz, terápiára, óvodába vagy iskolába vinni, hogy mindenki máshoz hasonlóan tudjon részt venni a mindennapi életben. A család a nemzeti törvényeknek megfelelően adómentességet igényelt, hivatkozva arra, hogy az ingatlan megvásárlásával a család egyik tagjának szükségleteit, az akadálymentesítést elégítették ki, hiszen a korábbi lakásból a kerekesszékben élő gyermek számára nehéz, szinte lehetetlen volt a közlekedés.

Ennek ellenére a nemzeti adóhatóság elutasította a kérelmet. Értelmezése szerint a korábbi lakás is kielégítette a család szükségleteit: méretét tekintve kellően nagy volt és minden szükséges infrastruktúrával, úgy mint víz, áram és fűtés, fel volt szerelve. Figyelmen kívül hagyták a gyermek állapotát és a lift szükségességét, pedig ahogy később a kérelmező kiemelte, gyermeke számára a lift éppen olyan fontossággal bír, mint az egyéb szolgáltatások. A többi hivatal is hasonlóan ítélte meg a kérelmet, a pénzügyminisztérium még azt is hozzátette, hogy a ház vásárlásakor egyrészt még tulajdona volt a lakás, másrészt annak mérete nem is kisebb. A nemzeti fórumok kimerítése után Guberina a strasbourgi bírósághoz fordult.

Eljárás

A EJEE első kiegészítő jegyzőkönyvének első cikkére, a tulajdonvédelemhez való jogra és vele együtt az EJEE 14. cikkére, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára hivatkozva Guberina a hátrányos megkülönböztetést sérelmezte, melyet a nemzeti adózási törvény nem megfelelő alkalmazása eredményezett.

Számtalan nemzetközi szervezet is csatlakozott az ügyhöz, harmadik, beavatkozó félként.

A strasbourgi bíróság döntése

A strasbourgi bíróság együttesen a 14. cikk és az első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének sérelmét állapította meg. Maga a fogyatékosság az EJEE-ben az „egyéb tulajdonság” keretén belül kerül értelmezésre, de semmiképpen sem szűkítően értelmezendő, egy-egy személyhez kötötten, ennek fényében, habár maga a kérelmező nem tartozik egyetlen hátrányos csoporthoz sem, hiszen ő maga nem rendelkezik fogyatékossággal, hivatkozhat a 14. cikkre, mely keretében gyermeke fogyatékossága alapján hátrányos megkülönböztetésben részesült, vagyis egy egyént kevésbé kedvező bánásmódban részesítenek egy másik személy állapotából kifolyólag. Ezzel kapcsolatban felidézték többek között az uniós bíróság esetjogát és a strasbourgi bíróság korábbi jogértelmezését, kiváltképp a Coleman ügyet, ahol az uniós bíróság kimondta, hogy a 2000/78/EK Foglalkoztatási Keretirányelv (Foglalkoztatási Keretirányelv) védi a fogyatékossággal élő gyermeket ellátó édesanyát is.

A nemzeti kormány az eljárás során azzal érvelt, hogy az adóhatóság számára objektív, nem változtatható feltételek alapján kell megítélni, hogy egy ingatlan megfelelő-e vagy sem. A strasbourgi bíróság azonban megállapította, hogy a nemzeti jog egyéb rendelkezése kimondja, hogy a fogyatékossággal élő emberek számára való hozzáférhetőségi kötelezettség, különösen egy lift, alapfeltétel, mely ellenére Guberina esetén figyelmen kívül hagyták az erre vonatkozó jogszabályokat, többek között a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény (Fogyatékosjogi ENSZ-egyezmény) általi kötelezettséget, úgy mint az észszerű alkalmazkodást, a hozzáférhetőséget és a fogyatékossággal élő emberekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés tilalmát, tekintettel a számukra minél szélesebb körben biztosítandó, az élet minden területére kiterjedő egyenlő feltételrendszerre.

Ezzel kapcsolatban a beavatkozó felek kiemelték, hogy a hozzáférhetőség, a hátrányos megkülönböztetés tilalma és az észszerű alkalmazkodás együtt értelmezendő, s a hozzáférhetőség és az észszerű alkalmazkodás szorosan összekapcsolódik, hiszen azonos céllal bírnak: a mindenki mással azonos alapon élvezhető jogokat biztosítani. Ugyanakkor különböző alapokon nyugszanak: az általános akadálymentesítés alapvetően egy, a fogyatékossággal élő személyek hozzáférhetőségi szükségleteinek előrelátásán nyugszik, míg az észszerű alkalmazkodás kifejezetten az adott személy igényeit kívánja kielégíteni. Mindemellett egy nem akadálymentesített ház lehetetlenné teszi a közösségi életben való részvételt, izolál és szegregál, s nemcsak az adott fogyatékossággal élő személyt, hanem az egész családját.

Ennek fényében a strasbourgi bíróság kimondta, hogy a nemzeti hatóság egy igen szűk megközelítést alkalmazott az alapvető infrastrukturális követelmények mérlegelése során, ami egy fogyatékossággal élő személy esetén más, ezen felül nem megfelelően használták az észszerű alkalmazkodás követelményét sem.

Az ügy jelentősége

Az észszerű alkalmazkodás fogalma nemzetközi szinten a Fogyatékosjogi ENSZ-egyezményben kerül meghatározásra, mely olyan elengedhetetlen és megfelelő módosításokat, változtatásokat foglal magába, amelyek nem jelentenek aránytalan és indokolatlan terhet, adott esetben szükségesek, hogy biztosítsák a fogyatékossággal élő személy alapvető emberi jogainak és szabadságainak a mindenkit megillető, egyenlő mértékű élvezetét és gyakorlását. E kötelezettséget az Európai Unió szűkítően, a Foglalkoztatási Keretirányelv által csak a foglalkoztatásra és a munkavégzésre vonatkoztatva értelmezi, ugyanakkor a strasbourgi bíróság a Fogyatékosjogi ENSZ-egyezmény céljával harmonizálva, kiterjesztően alkalmazta: az akadálymentesítésre, lakhatásra, a független, mindenki máshoz azonos módon, az életben való teljes részvételre kiterjesztve. Ebben a kontextusban pedig mintegy összemosódik az akadálymentesítéssel, hiszen az észszerű alkalmazkodás az egyén igényén alapul, mely ez esetben az akadálymentesítésre, hozzáférhetőség biztosítására irányul, s míg ez egy előzetes, ex ante, általános kötelezettség, az észszerű alkalmazkodás az egyén igényén alapul, s mindaddig kötelező, ameddig nem éri el az észszerűtlenség keretét, s már aránytalan indokolatlan terhet jelentene.