Az USA képviselőháza egyhangúlag megszavazta azt a határozatot, amellyel elítélik azt a gyakorlatot, miszerint Kínában Fálun Gong gyakorlók és más lelkiismereti foglyok szerveit erőszakosan eltávolítják. A 343-as számú határozatot 185 demokrata és republikánus képviselő támogatta. A határozat többek között megköveteli, hogy a kínai kormány azonnali hatállyal hagyjon fel az erőszakos szerveltávolításokkal és vessen véget a Fálun Gong elleni üldözésnek, valamint felszólítja az USA külügyminisztériumát, hogy az éves emberi jogi jelentésében részletesebben is számoljon be a témáról.

„Kína állandósította … az egyik legszörnyűbb … emberi jogi jogsértést a Fálun Gong és más lelkiismereti foglyok ellen,” mondta Ileana Ros-Lehtinen (R-FL) képviselő asszony, aki 2015 júniusában a 343-as számú határozatot bemutatta. „A rezsim hátborzongató és embertelen gyakorlata … kivégezni őket és elrabolni a szerveiket transzplantációs célra … ennek egyetemesen ellen kell szegülni és feltétlenül meg kell szüntetni.”

Utalva a határozatra, mint a „törvényhozás egyik nagyon fontos elemére”, Eliot Engel (D-NY) képviselő hangot adott támogatásának, kijelentve, hogy „ezek az állítások különösen égbekiáltóak: a kínai börtönhatóságok célpontjai lettek a vallási okok miatt fogvatartottak, és profitot termelnek azzal, hogy áruba bocsátják ezeknek a szerencsétlen áldozatoknak a szerveit. Nem igazán tudok semmi olyasmit, ami undorítóbb lenne ennél.”

Chris Smith (R-NJ) képviselő úgy nevezte az erőszakos szerveltávolítások gyakorlatát, hogy az „talán a 21. század legnagyobb bűncselekménye”, és olyan független vizsgálati eredményeket idézett, melyek feltételezik, hogy „45.000-60.000 Fálun Gong gyakorlót öltek meg a szerveiért”.

A 343. sz. határozat szerint az USA képviselőháza aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatosan, hogy „állandó jelleggel, hiteles jelentések készülnek arról, hogy a Kínai Népköztársaságban szisztematikusan és állami jóváhagyás mellett, hozzájárulásuk nélkül távolítják el a lelkiismereti foglyok szerveit, beleértve nagyszámú Fálun Gong gyakorlót, és más vallási és etnikai csoportok tagjait.”

Megerősítik a határozatban, hogy „vallási vagy politikai foglyok meggyilkolása az okból, hogy a szerveiket transzplantációs céllal eladják, nem más, mint az élethez való alapvető jog égbekiáltó és tolerálhatatlan megsértése.”

A hátorazat: 

  • elítéli az erőszakos szerveltávolítások államilag jóváhagyott gyakorlatát Kínában;
  • felszólítja a Kommunista Pártot és a kínai kormányt, hogy azonnali hatállyal vessenek véget a lelkiismereti foglyok szerveinek erőszakos eltávolításának;
  • megköveteli a Fálun Gong gyakorlók üldözésének azonnali befejezését, beleértve az összes Fálun Gong gyakorló és más lelkiismereti okokból fogvatartott személy szabadon bocsátását; 
  • arra bátorítja az USA orvosi közösségét, hogy hívja fel a figyelmet az etikátlan szerveltávolítások gyakorlatára Kínában;
  • felszólítja Kínát, hogy engedélyezze egy hiteles, átlátható és független kivizsgálás megvalósítását;
  • felszólítja az USA külügyminisztériumát, hogy az éves emberi jogi jelentésében részletesebben is számoljon be a lelkiismereti foglyokon akaratuk ellenére végrehajtott, államilag jóváhagyott szerveltávolításokról;
  • felszólítja az USA külügyminisztériumát, hogy évente jelentsen arról a kongresszusnak, hogy hogyan sikerül a gyakorlatban megvalósítani azt a jogszabályt, amely megakadályozza a vízum megszerzését azon kínai és más nemzetiségű személyek esetében, akiknek a kényszerrel végrehajtott szerveltávolításokhoz köze van.

A 343. sz. határozat az ötödik határozat, amelyet 1999 óta meghozott az USA kongresszusa, a Kínai Kommunista Pártnak a Fálun Gong ellen irányuló üldözésével kapcsolatosan, de ez az első határozat, amely kifejezetten a szervrablásokra koncentrál. Ezzel felsorakozik a hasonló határozatok mögött, amelyet az Európai Parlamentben hoztak 2013-ban, vagy az Izraelben, Tajvanon és más országokban meghozott határozatok sorába, amelyek arra hivatottak, hogy megállítsák a transzplantációs célú turizmust Kínába.

„Ez a határozat egy további kritikus lépésnek tekinthető abban a globális kampányban, amely célul tűzte ki, hogy véget vessen az állam által jóváhagyott, nagyrészt Fálun Gongot gyakorló, ártatlan lelkiismereti foglyokon végrehajtott erőszakos szerveltávolítások sorának Kínában, amely minden idők egyik leghorrorisztikusabb emberi jogi bűncselekménye” – mondta a Fálun Dáfá Információs Központ szóvivője, Erping Zhang.Arra buzdítjuk Obama hivatalát és a következő USA elnököt, hogy tekintse szívügyének ezen határozat megvalósítását, hogy tegyenek konkrét lépéseket annak biztosítása érdekében, hogy az USA és annak állampolgárai ne legyenek bűnrészesei a Kommunista Párt emberiség elleni bűncselekményének.”