Aggodalmuknak adtak hangot a török média helyzete miatt az ENSZ és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői Bécsben, hangsúlyozva: a puccskísérlet után a sajtóorgánumoknál végzett, egyre terebélyesedő “tisztogatás” súlyos csapást jelent a közéleti vitákra nézve.

David Kaye szólásszabadságért felelős ENSZ-különmegbízott és Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője közös állásfoglalásban bírálta a török kormányt legutóbbi intézkedései miatt.
    

A török hatóságok szerdán összesen 47 újságíró ellen adtak ki elfogatási parancsot a július 15-i puccskísérletet követő tisztogatások keretében, továbbá számos szerkesztőséget szüntettek meg az elmúlt 24 órában.
    

A független újságírók letartóztatása és a nyomtatott, valamint az elektronikus média bezárása nagy kárt okoz a törökországi közéletnek – figyelmeztettek a nemzetközi szervezet szakértői. Egyúttal szorgalmazták, hogy a török hatóságok gondolják újra döntéseiket és erősítsék meg a sajtószabadság melletti elkötelezettségüket.
    

Az intézkedések drasztikusak, sokkolóak és példátlanok Törökország utóbbi éveit tekintve – hangsúlyozta az ENSZ különmegbízottja.
    

Az állásfoglalás tartalmazza azt is, hogy a török kormány a rendkívüli állapotra hivatkozva elrendelte három hírügynökség, 16 tévécsatorna, 23 rádióadó, 45 újság és 15 magazin szerkesztőségének bezárását, blokkolta húsz weboldal elérhetőségét és 29 kiadó működését vonta vissza.