Az Európai Igazságügyi Képzési Szervezet (European Judicial Training Network – EJTN) évente megrendezi a Themis versenyt bírósági és ügyészségi fogalmazók számára. Az idei évben 2016. június 27. és 30. között a szlovák Omsenie városában került megrendezésre a THEMIS D elődöntő. A magyar bírósági fogalmazókból álló csapat kiemelkedő eredménnyel a 2. helyen végzett, s így a döntőbe jutott. A csapat tagja volt dr. Wayda Gertrúd, a Nagykanizsai Járásbíróság fogalmazója is.

Az idén 11. alkalommal rendezett verseny négy helyszínen, 4 csoportban zajló elődöntőiben az Európai Unió nemzeti csapatai mérték össze tudásukat. A versenyzők 4 témakörben nevezhettek: A – nemzetközi együttműködés büntetőügyekben; B – nemzetközi együttműködés polgári (családjogi) ügyekben; C – nemzetközi együttműködés a polgári eljárásjog területén; D – a bírói etika és szakmai magatartás.  A magyar csapat a D szekcióban vett részt. A versenyre egy 20 oldalas, angol nyelvű, a verseny témájába illeszkedő dolgozattal lehetett jelentkezni, amit a helyszínen prezentálni kellett, illetve egy vita keretében megvédeni. A háromtagú csapatot – dr. Wayda Gertrúdot, a Nagykanizsai Járásbíróság, dr. Bereczki Istvánt, a Debreceni Törvényszék, illetve dr. Kiss Máté Jenőt a Dabasi Járásbíróság fogalmazóit – dr. Simon Levente, a Gödöllői Járásbíróság bírája, az Országos Bírói Tanács tagja készítette fel.

– Minden csoportból az első két helyezett jutott a döntőbe, így Franciaországban összesen 8 csapat méri majd össze tudását. A döntőre szeptemberben kezdünk el készülni. Egy írásbeli dolgozatot kell a helyszínen megírnunk egy jogeset alapján, amiről egy másik csapattal vitát folytatunk. Mindehhez a nyelvtudásunkat is szinten kell tartanunk addig – nyilatkozta dr. Wayda Gertrúd, a magyar csapat egyetlen hölgy tagja.

A Nagykanizsai Járásbíróság fogalmazója a versenyre pályázat útján jelentkezett, csakúgy, mint két társa. A jelentkezés feltétele a 2 évnél kevesebb szolgálati idő és a kifogástalan angol nyelvtudás volt.

– Mindhárman külön csoportokba jelentkeztünk, végül egy csapattá szerveződtünk – mondta dr. Wayda Gertrúd.

A csapat tagjai részben külön-külön dolgoztak, írtak és gyakoroltak, részben pedig a Magyar Igazságügyi Akadémián együtt. Az első találkozáskor kiválasztották a dolgozat témáját (Judicial Ethical Values and Their Enforcement – Theory into Practice. E cím magyar megfelelője: Bírói etikai értékek és azok kikényszerítése – Elmélettől a gyakorlatig). Három alkalommal tartottak többnapos felkészüléseket a Magyar Igazságügyi Akadémián. A csapattagok az ország különböző pontjairól érkeztek, a távolságot az OBH segített áthidalni, s minden segítséget megadva a fogalmazóknak a több hónapos felkészülés alatt.

A csapatnak a bírói etikai értékekről és a bíró fegyelmi felelősségéről szóló előadása egy televíziós stúdióbeszélgetést imitált. Egy fiktív jogesetet bemutató kisfilmmel kezdődött a prezentáció – ennek szereplői a csapat tagjai voltak -, majd ezt követte a beszélgetés. A fiktív jogeset a bírói függetlenség megsértéséről szólt.

Az ”ezüstérem” mellett a Média leghatékonyabb felhasználása az előadásban elnevezésű különdíjban is részesült a magyar fogalmazói csapat. Az előkelő 2. hellyel a csapat az első ez eddigi Themis versenyek magyar csapatai közül, amelyik továbbjutott a döntőbe. E döntő idén 2016. október 31. és november 3. között Franciaországban lesz majd.

– Hatalmas élmény volt, a zsűri külön gratulált a bemutató után – meséli a zalai fogalmazó, hozzátéve: – Örültünk, hogy Szlovákiába eljutottunk, s hihetetlen, hogy magyar csapatként először döntősök vagyunk, és Franciaországban folytathatjuk. 

A csapat a versenyről, illetve az azt kísérő programokról egy úti beszámolót is készített, amelyben arra biztatják fogalmazótársaikat, hogy a jövőben minden témakörben induljon magyar csapat. Mint mondják, az élmények mellett a verseny sokrétű szakmai tapasztalatot, kapcsolatépítési lehetőséget adott, segítve egymás, illetve a különböző jogi kultúrák megismerését.