A Jogtudományi Közlöny 1901. évi 30. számában a letartóztatottaknak mezőgazdasági foglalkoztatásáról olvashatunk.
“A letartóztatottaknak mezőgazdasági foglalkoztatására vonatkozólag egyik szaklapunk hosszabb czikket közöl, mely a hazai büntető-intézetekben ezen irányban foganatba vett kisérletezések egyikéről számol be. Kiemeljük a munkáztatásra nézve, hogy a rabok szőlőmiveléssel foglalkoztattalak, őri felügyelet alatt csoportokba osztva dolgoztak, igen kiváló munkaeredményt mutattak fel, kifogástalan magaviseletet tanúsitottak, kitünő egészségnek örvendtek s a munkaadók bizalmát annyira megnyerték, hogy az intézet vezetősége alig képes eleget tenni azon felhivásoknak, melyekben rabmunkásokat kérnek. Ezzel kapcsolatban megemlitjük, hogy egyik dunántuli fogházban a három nyári hónapban már évek óta meg van honosítva a sás- és kákavágás, melyet állandóan 20—30 emberrel végeztetnek s a mely munkanem által nyert anyag a téli hónapokban ugyancsak a foglyok által iparczikkek előállítására fordittatik. Ezek a foglyok 3 őr felügyelete alatt dolgoznak, kik azonban nem a fegyveres őrizet jellegével, hanem a munkavezetők hivatalával birnak. A fogháztól messze, vasúton is félórányi járásra eső munkatelepen a foglyok viselkedése példaszerü, az illetők kedvvel dolgoznak s a mellett, hogy maguknak is jobb életmódot biztositanak, az állam részére nem jelentéktelen jövedelmet szereznek. Megszökni könnyü volna bármely fogolynak, bármely időpontban, mert csónakokban kettes-hármasával járják be a tavat s az őrök részéről az üldözés igen meg volna nehezitve. Mindazáltal 8 év alatt mindössze 1 szökési eset fordult elő. A munkaidő több, mint bent a fogházban az ipari munkásoké, épp azért az élelmezés is javitva van, mennyiségileg és minőségileg felemelve a fegyenczeknek juttatott élelem mennyisége és minőségeig. Ezen adalékokból is kitünik a szabadban való foglalkoztatásnak jó hatása.”
