Jogi kari felvételik

2016.08. 4. Jogi Fórum / Sereg András

Idén is több ezren jelentkeztek az ország jogi egyetemeire. Az államilag finanszírozott nappali jogászképzésnél legalább 460, a költségtérítésesnél pedig 280 pontra volt szükség a felvételhez. A legmagasabb ponthatárt Miskolcon (470) és Szegeden (465) húzták meg. A költségtérítéses képzésekre augusztus 7-ig várják a pótjelentkezőket.

Július 26-án este nyolc órakor hozták nyilvánosságra a felvételi ponthatárokat, amelyekre nem kevesebb, mint 111 ezer felvételiző várt izgatottan. A jelentkezők 67 százalékát felvették egyetemre vagy főiskolára. A felvett hallgatók 76 százaléka államilag finanszírozott, míg 24 százaléka költségtérítéses képzésben kezdi meg tanulmányait. Az ország nyolc jogi karán is elkelt a legtöbb hely, az államilag finanszírozott nappali jogászképzésre nem is hirdettek meg pótfelvételit.

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

A karon összesen 1884-en tanulnak, az osztatlan jogászképzésben 1028-an. Debrecenben jogi nappali szakokra az idén 400, esti és levelező munkarendű képzésre 584 hallgatót vesznek fel. Jogász szakra 190 a felvételi keretszám. Az államilag finanszírozott nappali jogászképzésnél 460, a költségtérítésesnél pedig 285 pontnál húzták meg a ponthatárt. A jogászképzés félévi önköltsége 250 ezer forint. Az igazságügyi igazgatási szak nappali képzésnél az államilag finanszírozott képzés bekerülési határa 428, a költségtérítésesé 280. A legmagasabb ponthatárt az osztatlan, államilag finanszírozott levelező jogászképzés esetében határozták meg (470). Pótfelvételi eljárás keretében augusztus 7-ig lehet jelentkezni a debreceni jogi kar költségtérítéses képzéseire.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

A karon összesen 3658-an tanulnak, az osztatlan jogászképzésben 2300-an. Az ELTÉ-n jogi nappali szakokra az idén 738, esti és levelező munkarendű képzésre 710 hallgatót vesznek fel. Jogász szakra 450 a felvételi keretszám. Az államilag finanszírozott nappali jogászképzésnél 460, a költségtérítésesnél pedig 384 pontnál húzták meg a ponthatárt. A jogászképzés félévi önköltsége 300 ezer forint. A jogász szak, levelező tagozatos önköltséges képzés esetében 311 lett a ponthatár. Erre a szakra augusztus 7-ig várják a pótjelentkezőket. A képzés 10 féléves, a költségtérítés mértéke 260 ezer forint félévente.

Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

A karon összesen 1700-an tanulnak. A Károlin jogi nappali szakokra az idén 197, esti és levelező munkarendű képzésre 208 hallgatót vesznek fel. Jogász szakra 120 a felvételi keretszám. A költségtérítéses nappali jogászképzésnél 301 pontnál húzták meg a ponthatárt. A jogászképzés félévi önköltsége 240 ezer forint. A szakra augusztus 7-ig várják a pótjelentkezőket.

Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

A karon összesen 1537-en tanulnak, az osztatlan jogászképzésben 961-en. Miskolcon jogi nappali szakokra az idén 418, esti és levelező munkarendű képzésre 724 hallgatót vesznek fel. Jogász szakra 80 a felvételi keretszám. Az államilag finanszírozott nappali jogászképzésnél 470, a költségtérítésesnél 294 pontnál húzták meg a ponthatárt. A jogászképzés félévi önköltsége 225 ezer forint. Az igazságügyi igazgatási szak nappali képzésénél az államilag finanszírozott képzés ponthatára 428, a költségtérítésesé 280. Pótfelvételi eljárás keretében augusztus 7-ig lehet jelentkezni a miskolci jogi kar költségtérítéses képzéseire.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar

A karon összesen 3500-an tanulnak. A Pázmányon jogi nappali szakokra az idén 524, esti és levelező munkarendű képzésre 603 hallgatót vesznek fel. Jogász szakra 375 a felvételi keretszám. Az államilag finanszírozott nappali képzésnél 460, a költségtérítésesnél pedig 370 pontnál húzták meg a ponthatárt. A jogászképzés félévi önköltsége 250 ezer forint. Az igazságügyi igazgatási szak nappali képzésénél az államilag finanszírozott képzés ponthatára 424, a költségtérítésesé 300. Pótfelvételi eljárás keretében augusztus 7-ig lehet jelentkezni a Pázmány költségtérítéses képzéseire.

Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

A karon összesen 2960-an tanulnak, az osztatlan jogászképzésben 1562-en. Pécsett jogi nappali szakokra az idén 240, esti és levelező munkarendű képzésre 471 hallgatót vesznek fel. Jogász szakra 200 a felvételi keretszám. Az osztatlan, nappali képzési rendű és államilag finanszírozott jogászképzésnél 461 pont volt a bekerülési határ. Ha valaki ugyanezt a szakot költségtérítésesként jelölte meg, 281 pontot kellett összeszednie. A jogászképzés félévi önköltsége 240 ezer forint. A legmagasabb ponthatárt az osztatlan, államilag finanszírozott levelező jogászképzésnél határozták meg (470). Pótfelvételi eljárás keretében augusztus 7-ig lehet jelentkezni a pécsi jogi kar költségtérítéses képzéseire.

Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi kar

A karon összesen 1324-en tanulnak, az osztatlan jogászképzésben 967-en. Győrött jogi nappali szakokra az idén 293, esti és levelező munkarendű képzésre 309 hallgatót vesznek fel. Jogász szakra 70 a felvételi keretszám. Az államilag finanszírozott nappali képzésnél 460, a költségtérítésesnél pedig 283 pontnál húzták meg a ponthatárt. A jogászképzés félévi önköltsége 230 ezer forint. A legmagasabb ponthatárt az osztatlan, államilag finanszírozott levelező jogászképzés esetében határozták meg (461). Pótfelvételi eljárás keretében augusztus 7-ig lehet jelentkezni a győri jogi kar költségtérítéses képzéseire.

Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

A karon összesen 2500-an tanulnak. Szegeden jogi nappali szakokra az idén 585, esti és levelező munkarendű képzésre 620 hallgatót vesznek fel. Jogász szakra 200 a felvételi keretszám. Az államilag finanszírozott nappali képzésnél 465, a költségtérítésesnél pedig 280 pontnál húzták meg a ponthatárt. A jogászképzés félévi önköltsége 250 ezer forint. Pótfelvételi eljárás keretében augusztus 7-ig lehet jelentkezni a szegedi jogi kar költségtérítéses képzéseire.

  • kapcsolódó anyagok
EGYETEM
JOGÁSZKÉPZÉS
FELSŐOKTATÁS