Országosan már több mint 230 jelölt regisztráltatta magát az országgyűlési képviselőválasztásra, közülük egyre többet vesznek hivatalosan is nyilvántartásba a választási bizottságok – jelentette ki Rytkó Emília, az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtök délutáni ülésén.

Az Országos Választási Iroda titkárságvezetője az aktuális választási feladatokról szólva elmondta, hogy ez a szám lényegesen magasabb a négy évvel korábbinál, s folyamatosan növekszik. Közölte, sajnálatos módon továbbra is kapnak jelzéseket arról, hogy az ajánlási szelvények gyűjtésénél egyesek nemtelen eszközöket alkalmaznak. Javasolta, hogy ilyen esetekben az érintettek azonnal forduljanak az illetékes választási bizottságokhoz. A szervezet konkrét megjelölése nélkül a titkárságvezető elmondta, hogy már területi lista bejelentésről is értesültek. Az MTI arról adott hírt, hogy Zala megyében a Fidesz-MDF, Budapesten pedig az MSZP jelentette be már területi listáját. Tudatta a titkárságvezető azt is, hogy az általuk működtetett választási információs szolgálatnál egyre többen, heti átlagban több mint 250-en kérnek felvilágosítást aktuális kérdésekben.

Elismerőleg szólt Rytkó Emília arról, hogy a választási számítástechnikai rendszerek mindenütt zavar nélkül működnek. Jelezte azt is, hogy február második felében felkészítik a mintegy 11.000 szavazókör jegyzőkönyvvezetőjét és az 55 ezer szavazatszámláló bizottsági tagot. Ez utóbbiak egységes feladatértelmezésére a pártokhoz is eljuttatják a segédanyagokat. Az OVB egy újabb jelölőszervezetet, a Peches Üldözöttek Szövetségének Pártját nyilvántartásba vette. Ezzel 33-ra nőtt a választáson jelölteket állítható szervezetek száma. Hatáskör hiányában az OVB áttette az illetékes helyi választási bizottsághoz egy mezőkövesdi választó panaszát. Ficzere Lajos, az OVB elnöke felidézve egy korábbi kijelentését, elmondta, hogy elkészült a bizottsági ügyrend tervezetének tematikai vázlata. Közölte, hogy a 12 éves hiányt pótló ügyrendet csak azután fogadja el a bizottság, ha kiegészülnek a pártok delegáltjaival.