A Magyar Nemzeti Bank (MNB) lezárta a Köbe Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesületnél (Köbe) végzett átfogó vizsgálatát, és megszüntette a Köbe szabad rendelkezési jogának korlátozását a biztosítástechnikai tartalékai és szavatoló tőkéje felett – közölte a jegybank

A tájékoztatás szerint azonban az MNB továbbra is rendkívüli adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését írta elő a biztosító szavatolótőke-szükségletére vonatkozóan. A vizsgálat eredményeként a jegybank összesen 23 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a biztosítóra, és kötelezte a feltárt jogsértések kijavítására. A bírság mértékét befolyásolta, hogy a Köbe a problémák jelentős részét már a vizsgálat során orvosolta.
   

Az MNB kifogásolta többek között, hogy a Köbe által kötött kiszervezési szerződések nem mindenben feleltek meg a jogszabályoknak, az ügyfél-tájékoztatási dokumentumok több esetben hiányosak voltak, és a kgfb-szerződésekkel kapcsolatos tájékoztatókat, értesítőket a biztosító számos esetben határidőn túl küldte meg ügyfeleinek.
    

A jegybank tavaly november 13-i végzésében függesztette fel a kgfb-értékesítést a Köbe-nél, majd idén márciusban oldotta fel a korlátozást, mivel a biztosító a korábbi tartalékhiányt megszüntető pénzügyi tervet nyújtott be.