Jogsértő módon, megalapozatlan gyógyító hatásokkal reklámozta a Sunfleur Kozmetikai Kft. a Medifleur márkacsaládba tartozó több, cukorbetegeknek ajánlott termékét 2014 októbere óta, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió forint bírságot szabott ki a cégre – közölte a GVH.

A versenyhivatal egyúttal eltiltotta a vállalkozást a jogsértő magatartás folytatásától.
    

Az indoklás szerint az eljárásban érintett termékek – lábkrém, testápolókrém, kímélő krémtusfürdő és sampon cukorbetegek részére – kozmetikumok, azokról megtévesztően hirdette a vállalkozás, hogy cukorbetegeknek ajánlott termékek, és alkalmasak a cukorbetegség tünetei közé tartozó bőrszárazság és annak szövődményei (sebes, repedezett, fekélyes bőr) megelőzésére és kezelésére. A GVH-nak küldött bizonyítékok tartalma nem felelt meg az ágazati szabályoknak.
    

A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs költségekre alapozott. Súlyosító körülményként értékelte a hatóság egyebek mellett, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat sérülékeny fogyasztókat célzott meg, a jogsértő gyakorlat hosszabb ideig tartott és a szórólapon közzétett üzenet közvetlen és célzott volt – áll a közleményben.