Nem hagyta jóvá a román szenátus, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást folytasson a törvényhozói mentességgel rendelkező Gabriel Oprea volt belügyminiszter és kormányfő-helyettes ellen.

A titkos szavazáson 45 szenátor támogatta, 73 pedig ellenezte, hogy társukat az igazságszolgáltatás kezére adják. Hat voks érvénytelen volt.
    

A politikust gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják az ügyészek, amiért tavaly októberben a konvoját felvezető rendőrök egyike halálos közúti balesetet szenvedett.
    

A tragédia egy olyan alkalommal következett be, amikor a politikus sötétedés után hazafele tartott, és az autóját felvezető motoros rendőr az esős időben egy bukaresti sugárúton a gázművek által ásott árokba csúszott és életét vesztette.
    

A DNA szerint Oprea azért felelős a rendőr haláláért, mert azt a túlzott sebesség okozta, márpedig a politikus az ügyészek szerint jogtalanul vett igénybe rendőri felvezetést és olyan rövid időket írt elő egy-egy útvonalon, hogy beosztottjai azt a városi forgalomban csak száguldozva tudták tartani.
    

Oprea képtelenségnek nevezte a gondatlan emberölés gyanúját, mert szerinte egy autó hátsó ülésén ülve nem okozhatott közlekedési balesetet. A DNA újabb kiadatási kérését korábban Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök is túlkapásnak minősítette, feltéve a kérdést, vajon kit vonnának felelősségre, ha az államfő konvojában történne halálos baleset.
    

A szenátus döntése váratlannak számít, mivel két korábbi alkalommal a törvényhozás kiadta Opreát az igazságszolgáltatásnak. Oprea ellen a DNA májusban egy másik ügyben is vádat emelt.
    

A korrupcióellenes ügyészek a motoros rendőr halála miatt is indítottak már bűnvádi eljárást Oprea ellen, de februárban még csak hivatali visszaéléssel gyanúsították. A szenátorok most azt akadályozták meg, hogy az ügyészek egy súlyosabb váddal állítsák bíróság elé a politikust.