Több mint ötmilliárd forint bírságot szabott ki tavaly a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A bírság nagyobb részét a versenykorlátozó megállapodások, a kartellezés miatt szabták ki – mondta Juhász Miklós, a GVH elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.

Tavaly a lezárt ügyek száma az előző évivel megegyezően alakult, 125 eljárást fejeztek be. Száznegyven versenyfelügyeleti eljárás indult, ami 12 százalékkal meghaladja a 2014-est. A korábbi évekhez hasonlóan a fogyasztóvédelmi ügyek aránya volt a legmagasabb (47 százalék), de 2015-ben meghatározóvá vált a fúziós ügyek száma és aránya, mivel a válság elmúltával megnőtt a vállalati akvizíciók száma.
    

A 2014-es 36 ügyhöz képest 2015-ben 54 fúziós ügy indult, ami 60 százalékos emelkedés. Az elnök jelentős előrelépésnek értékelte, hogy a GVH minden fúziós ügyben a törvényben megszabottnál rövidebb idő alatt hozott döntést annak érdekében, hogy a piaci szereplők számára mielőbb megszűnjön a hatósági eljárásból adódó bizonytalanság. Az átlagos lezárás határideje az egyszerűbb ügyekben 19 nap volt tavaly.
    

Juhász Miklós kitért arra: a 125 munkatárssal rendelkező versenyhivatal és a versenytanács számos egyéb döntést hoz, ami nem nyilvános, példaként az iratbetekintési kérelmek százat meghaladó számát említette, ami jól reprezentálja a leterheltségét. A GVH adatai alapján kifutóban vannak az előző években még “slágerszerűnek” számító fogyasztói csoportokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi ügyek, a jogi szabályozás és  a büntetőjogi következmények miatt is, ám továbbra is sok a megalapozatlan gyógy- és egészségre ható állítást érintő, vagy a termékbemutatókkal, üdülési jogok értékesítésével kapcsolatos eljárás.
    

Bánki Erik a bizottság fideszes elnöke elmondta: a hivatal erősítette ügyfélbarát jellegét, az ügyszám adatai alapján pedig lehetséges kapacitásának határán dolgozik. Ha a létszámbővítésre a 2016. évi beszámoló során javaslatot tesznek, akkor a gazdasági bizottság érdemben megfontolja azt – mondta.
    

Az ülésen több kormánypárti és ellenzéki képviselő is méltatta a GVH tevékenységét, a jogalkotáshoz tett javaslatait.
    

A gazdasági bizottság 10 igen, két tartózkodás és egy nem szavazat mellett támogatta a GVH elnökének és két elnökhelyettesének kinevezését a következő hatéves ciklusra. A bizottság 10 igen és 3 tartózkodás mellett elfogadta a GVH 2015. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolót.
    

A bizottság nem vette tárgysorozatba a gépjárműadó-törvény módosításáról szóló jobbikos önálló indítványt. A képviselők határozati javaslatot fogadtak el arról, hogy a módosító javaslatok benyújtásához az ülést megelőző napon a munkaidő végéig benyújtott javaslatokat tudja tárgyalni a bizottság.