A brit kormány olyan törvénytervezet benyújtásáról döntött, amely utólagos kegyelemben részesítené a korábbi évtizedekben homoszexualitásuk miatt elítélt tízezreket.

A Downing Street szóvivője csütörtöki tájékoztatóján közölte, hogy Theresa May brit miniszterelnök és kormánya elkötelezte magát a kegyelmi törvénytervezet beterjesztése mellett. A szóvivő nem fedte fel, hogy a tervezet mikor kerülhet az alsóház elé, csak annyit mondott, hogy “a megfelelő időpontban” ez megtörténik.
    

Nagy-Britanniában 1967-ben törölték el azt a jogszabályt, amely bűncselekménynek minősítette a férfiak homoszexuális kapcsolatát. A nőkre nem vonatkozott ez a jogszabály. Az utólagos kegyelemről szóló törvény beterjesztéséért jó ideje kampányoló aktivisták adatai szerint a múlt században 49 ezer embert ítéltek el a homoszexualitást kriminalizáló jogszabály alapján, közülük 15 ezren ma is élnek.
    

A kegyelmi törvénytervezetet máris Alan Turing-törvényként emlegetik, a XX. század egyik legzseniálisabb brit matematikusára utalva, akit homoszexualitása miatt az 1950-es években szintén elítéltek.
    

Turing, akit a modern számítástudomány és a mesterséges intelligencia koncepciójának megalapozójaként tisztel a tudományos utókor, a II. világháború idején annak a csoportnak az élén állt, amely Bletchley Parkban, a brit katonai hírszerzés kódfejtésre szakosodott akkori központjában feltörte a német hadvezetés által megfejthetetlennek hitt Enigma-kódot. Ezt a kódot használták az Atlanti-óceán északi vizein szövetséges konvojokra vadászó, a háború első szakaszában súlyos veszteségeket okozó német tengeralattjárók kommunikációjához is.
    

Turingot e rendkívüli siker ellenére 1952-ben “súlyos közszeméremsértés” vádjával elítélték. Az ítélet börtönbüntetés volt, amelyet azonban önkéntes kémiai kasztrációval ki lehetett váltani. Turingot végül e kezelésnek vetették alá, és nem kellett börtönbe vonulnia, ám a tudós alig két évvel később, 1954-ben, néhány nappal 42. születésnapja előtt meghalt.
    

Alan Turingot II. Erzsébet királynő a brit kormány kezdeményezésére 2013-ban utólagos kegyelemben részesítette, de ez csak egyedi eljárás volt, amely kizárólag a néhai tudósra vonatkozott.
    

Turing hozzátartozói évek óta kampányolnak egy általános érvényű amnesztiatörvényért, és kezdeményezésükhöz csatlakozott mások mellett Benedict Cumberbatch színész, aki a Kódjátszma (The Imitation Game) című életrajzi filmben a matematikust megszemélyesítette.