A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége 1994-ben jelentette meg Börtönfelkelés Sátoraljaújhely, 1944. március 22. című emlékkötetét. Ebből közöljük az Előszót, a teljes kötet – fogvatartottak digitalizálása révén – a Magyar Elektronikus Könyvtárban elérhető.

„Előszó
 

A sátoraljaújhelyi felkeléssel az azóta eltelt öt évtized folyamán sokan foglalkoztak. (A szerzőket és műveiket – nem teljes körűen – a bibliográfiai részben találja meg az olvasó.) A megjelent írások és megemlékezések nagy része azonban csak magára az eseményre, illetve közvetlen előzményeire és következményeire szorítkozott, s a rendkívüli körülmények mélyebb okairól nemigen adott számot.

Kötetünk összeállítói mindazzal, amit az olvasó elé tárnak, senkivel sem kívánnak vitatkozni: sem feldicsérni vagy elmarasztalni, sem heroizálni vagy deheroizálni nem szándékoznak. Megkísérlik bemutatni – dokumentumokon keresztül – a kor feltételeit és kényszereit, s minderre – a döntő többségükben fiatal – antifasiszták válaszát: a letartóztatásukhoz és elítélésükhöz vezető tetteket, börtönbeli életüket, a német megszállás elleni hősies felkelésüket, majd az ennek letörését követő sorsukat, – az értékelést az olvasóra bízva. Mégis remélik, hogy az összeállításból kiviláglik: a sátoraljaújhelyi katonai büntetőintézetbe került több mint 400 különböző nemzetiségű antifasisztát nemes, önzetlen, hazafias törekvések vezették, mert ők a fasizmus, a háború ellen léptek fel, s egy olyan rendszer ellen, amely Magyarországon gróf Teleki Pál öngyilkosságba kergetéséhez, az újvidéki és zsablyai pogromokhoz, a magyar katonák tragédiájához, a Don-kanyarhoz, az ország kifosztásához, rombadöntéséhez, a nyilas rémuralomhoz, Jugoszláviában pedig – többek között – az összes nemzetiség önállóságának, államiságának elvesztéséhez vezetett.

Ellenállók – a sátoraljaújhelyi 400-akhoz hasonlóan – sok ezren voltak. E börtönkitörés mégis méltán sorakozik fel Bajcsy-Zsilinszky Endre pisztolylövései s a különböző baloldali, polgári és katonai ellenállók hősies tettei mellé.

Mondták-mondják, kérdezték-kérdezik, nem volt-e hiábavaló és értelmetlen ez a felkelés? Hadd válaszoljunk az egyik felkelő és halálra ítélt, majd kegyelemben részesült Szemere Imre szép gondolatával: “A sátoraljaújhelyi kitörésnek soha el nem múló érdeme az, hogy a németek nem tudták Magyarországot egy puskalövés nélkül megszállni, és ha hatvanöten hősi halált haltak is, áldozatuk örök például szolgál a zsarnoksággal szembeni harcra!”

Inkább állva meghalni, mint harc nélkül tétlenül várni a halált! Az egyéni elszánás erősségére hatott a bajtársiasság; az elnyomók ellen a harcot nem szabad elmulasztani: Marion Dosztanics március 23-án, másnap szabadult volna; Milán Drakulics április 6-án került volna szabadlábra; március 26-án lett volna szabad Gyura Visznijics, de ők is a felkelőkkel tartottak a német megszállók ellen, és elestek a küzdelemben.

A kötet összeállítóinak, dokumentumgyűjtőinek többsége maga is megjárta a börtönöket, s Sátoraljaújhelyen voltak politikai foglyok. Ma: újságírók, történészek, tanárok, mérnökök, szakmunkásból lett értelmiségiek. A történészek által feldolgozott és megjelentetett dokumentumokat ismereteikkel is kiegészítik, sőt eddig még magyar nyelven fel nem használt forrásokat is közölnek azzal a céllal, hogy sokrétűen mutassák be a kort, amely a sátoraljaújhelyi felkeléshez vezetett, hogy ábrázolják a nemzeti és egyéni motivációkat, azt a kötelességtudatot, mely szerint az elnyomó idegen hatalom és a vele kollaborálok ellen igenis harcolni kell.”

A teljes kötet ITT elérhető!