Alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a román alkotmánybíróság kedden azt az értelmező törvényt, amely a családtagjaikat irodájukban alkalmazó képviselők és szenátorok büntethetőségét korlátozza.

A kétkamarás bukaresti törvényhozás együttes ülése júniusban szavazta meg azt az értelmezést, amely szerint a törvényhozók esetében csak 2013 augusztusától kezdődően számít jogsértésnek a családtagok alkalmazása, mert akkor lépett hatályba ennek tilalma a képviselők és szenátorok jogállásáról szóló törvényben.
    

A Florin Iordache (PSD) és Márton Árpád (RMDSZ) képviselő által  beterjesztett törvényt csaknem egyhangúan fogadták el, majd a törvényt támogató képviselők közül 99-en alkotmányossági óvást emeltek ellene. A román média szerint valójában “jóváhagyatni” akarták a törvényt, de a jogszabály elbukta a normakontrollt.
    

Az óvás beterjesztői arra hivatkoztak, hogy a törvénynek visszamenőleges hatálya van, és valójában  egyfajta leplezett, utólagos amnesztia lenne a családtagjaikat 2013-előtt alkalmazó törvényhozók számára, akiket nem lehetne már büntetőjogi felelősségre vonni”. Az alkotmánybíróság – többszöri halasztás után – kedden szavazattöbbséggel igazat adott nekik, és megsemmisítette a törvényt.
    

A tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) több mint ötven érintett törvényhozó ellen indított eddig eljárást, arra hivatkozva, hogy már a 2003-ból származó, a korrupciós cselekményeket büntető törvény alapján is összeférhetetlenségnek számított a családtagok alkalmazása a parlamenti irodákban.
    

Több mint húsz esetben már jogerős ítélet is született, a legfelső bíróság többek között a RMDSZ két képviselőjét is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte emiatt. A román média szerint a törvényhozók azért kísérleték meg az elszámoltatásukra létrehozott ANI mozgásterét beszűkíteni, mert az összeférhetetlenségért elmarasztalt képviselők és szenátorok nem indulhatnak újabb mandátumért.