Ügyfélbarát bürokrácia? - Egy jogalkalmazó gondolatai az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényjavaslat margójára

2016.10.20. Jogi Fórum / Etter Kálmán bírósági titkár

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényjavaslatot több bírálat is érte bizonyos szabályainak „nem ügyfélbarát” jellege miatt. Cikkünk írója bírósági jogalkalmazó, aki most a kérdéseket és kételyeket felvető rendelkezések közül mutat be és vizsgál meg néhányat.

1. A törvényjavaslat lehetővé teszi a képviselő eljárásának a visszautasítását abban az esetben, ha a képviselő nyilvánvalóan nem alkalmas a képviselet ellátására. (13. § (4) bekezdés a) pontja)

Nem állítható, hogy a törvényjavaslat célja elhibázott, ne lehetne támogatni. Mégis meggondolandó, hogy a tervezett szabályozás nem nyitja-e ellenőrizetlenül szélesre az eljáró hatóság mérlegelési jogkörét. Vajon milyen jelekből fogja a hatóság felmérni a képviselő alkalmatlanságát? Álláspontját csak a jogorvoslattal támadható érdemi határozatban fejtheti ki? Amennyiben nem teremtik meg azokat a garanciális elemeket, amely a kontroll lehetőségét megteremti, aggályos az egyébként indokolt szabályozás bevezetése.

2. A törvényjavaslat 125. §-a úgy rendelkezik, hogy az eljárás költségeit az viseli, akinél azok felmerültek.

Hivatalból induló hatósági eljárásban egyre gyakrabban fordul elő, hogy az ügyfélnek jogai védelme érdekében is igen komoly költségei merülnek fel. Ez azért fordul elő, mert a bizonyítás terhe ténylegesen mind több esetben átcsúszik az ügyfélre, szakértőt, és jogi képviselőt kell megbíznia. Sajnálatos módon azonban nem ismerik el ezekben az eljárásokban az ügyfélnek azt a jogát, hogy költségeit – így különösen a jogi képviselő munkadíját –, mint eljárási költségeket az eljáró hatósággal megtéríttethesse, még akkor sem, ha a hatóság feleslegesen – célszerűtlen vagy jogszerűtlen eljárásával – okozott az ügyfélnek költséget.

Feltűnő ellentmondás van a törvényjavaslat azon rendelkezésében, amely kimondja, hogy a felróható magatartással okozott költségek közül is csak azok terhelhetőek az eljárás résztvevőjére, amelyek nála merültek fel („felróható magatartásával okozott költségeit maga viseli” (125. §.))

3. Az új szabályozás változtat a jelenlegi lehetőségen, és nem lehetőséget ad arra, hogy a polgári jogi jogutód a hatósági eljárásban az ügyfél helyébe lépjen, hanem ezt kifejezetten előírja.

Ez az „egyszerűsítés” pedig a jogutódok méltánytalan egyéni érdeksérelméhez vezethet. Egyben kifejezetten veszélyes a rendelkezés, hiszen nem csak a hivatalbóli eljárások esetében, hanem a kérelemre induló eljárásokban is kötelező jelleggel az eljárás alá vonja a jogutódot, függetlenül attól, hogy az például az elhalálozott ügyfél örököse, vagy a megszűnő ügyfél jogutódja.

4. Amennyiben az eljárás megindításának a feltételei hiányoznak, a javaslat előírja a kérelem visszautasítását. (46. § (1) bekezdés a) pontja)

Súlyos hiányosság, hogy a jogszabálytervezet az eljárás megindításának a feltételeit nem szabályozza. Ez a jogbizonytalanság melegágya lehet, és gyakorlatilag hatóságonként eltérő jogértelmezéshez vezethet.

Nincsen például eldöntve jogszabályi szinten, hogy az eljárásért fizetendő illeték vagy díj megfizetésének a hiánya visszautasítási vagy hiánypótlási ok, vagy egyik sem.

Apróságnak tűnik, de ugyanígy nem világos, hogy a képviseleti jog igazolásának elmulasztása a kérelem esetében (ahol ez tipikusan előfordul) milyen következménnyel jár.

A gyakorlatból levezethető a pontatlan fogalmazásból eredő eltérő álláspont: például, ha a bevett kodifikációs technikával úgy fogalmaz a törvényhozó, hogy bizonyos feltételek fennállása vagy hiánya esetén "nem indítható eljárás", holott arról kívánt rendelkezni, hogy bizonyos feltételek fennállása vagy hiánya esetén nem lehet helyt adni a kérelemnek. Ezen esetekben a törvényi szabály az ügy érdemére tartozó kérdések eldöntését írná elő a kérelem visszautasításáról való döntés körében.

Ugyanígy kérdéses, hogy mi a helyzet akkor, ha a hatóság nem tudja eldönteni, hogy az eljárás megindításának a feltételei fennállnak-e. Az a következtetés vonható le ugyanis a szabályozásból, hogy hiánypótlásnak ilyenkor nincs helye, illetve ha él ilyenkor a hatóság a hiánypótlási felhívás lehetőségével, akkor később nem lesz lehetősége az ügy érdemének vizsgálata során hiánypótlási felhívást intézni az ügyfélhez. Viszont mivel a szükséges adatok hiányában nem tud dönteni, így visszautasításnak sem lesz helye. Ez tehát az ügyek érdemi vizsgálatát teszi kötelezővé, ezáltal nemhogy gyorsítja, hanem kifejezetten lassítja az eljárásokat.

5. A törvényjavaslat gyakorlatilag megszünteti az igazolási kérelem előterjesztésének relatív határidejét, azaz az igazolási kérelmet akkor is elő lehet terjeszteni egy elmulasztott határnap esetén az onnantól számított 45. napon, ha az akadályoztatás (mint ahogyan tipikusan szokás) a határnapot követő napon megszűnt.

Ezzel ellentételesen az abszolút határidőt drasztikusan 6 hónapról legfeljebb 45 napra, sőt egy 3 vagy 8 napos határidő esetében ugyanilyen időtartamra szűkíti.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy tartósan akadályozott (például balesetet szenvedett) ügyfél esetében gyakorlatilag nem marad érdemi lehetőség az igazolásra.

Ez a mértékű indokolatlan korlátozás a hazai eljárásrendekben példa nélküli. Különösen komoly problémákat okozhat abban az esetben, amikor a határidő elmulasztása nemhogy nem az ügyfél hibájából történt, hanem az ügyfél a hatóság hibájából nem volt abban a helyzetben, hogy a határidőt megtartsa.

6. A javaslat szakítva mind a hatályos szabályozással, mind a valamennyi eljárásrendben alkalmazott szabályozási logikával kimondja, hogy abban az esetben is beáll a kézbesítési vélelem, ha az irat „címzett ismeretlen” vagy „elköltözött” jelzéssel érkezik vissza a hatósághoz.

A törvényjavaslat azonban azt nem határozza meg (páldának okáért), hogy hová kell kézbesíteni a döntéseket, és így alapvetően sérti az ügyféli jogokat és nem egyeztethető össze a tisztességes eljárás követelményével sem.

E szabályozás hatályba lépése esetén a hatóságoknak még hivatalból indult eljárásban sem kell ellenőrizniük, hogy az eljárás alá vont polgárnak mi a postacíme, hiszen bárhova kézbesíthetik határozataikat, ha onnan „címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza az irat, a kézbesítési vélelem beáll. Ebben az esetben pedig az ügyfélnek esélye sem lesz arra, hogy határidőn belül egyáltalán értesüljön arról, hogy vele szemben eljárás van folyamatban.

Megjegyzendő: a szabály értelmetlenségét jól mutatja, hogy ha a címzett „ismeretlen” vagy „elköltözött”, akkor semmi értelme ismételten megkísérelni a kézbesítést, és remélhetőleg ezt a posta sem fogja megtenni, így a kézbesítési vélelem – a jogalkotói hibából, szerencsére – nem tud beállni.

7. Nem ügyfélbarát a javaslat azon rendelkezése sem, mely kimondja, hogy ha az ügyfél olyan adat igazolását kéri, amellyel a hatóság nem rendelkezik, a bizonyítvány kiadását meg kell tagadni.

Ennél sokkal „ügyfélbarátabb” lenne, ha a hatóság az általános szabályok szerint a hatáskörrel rendelkező hatósághoz tenné át a kérelmet, amennyiben erre lehetőség van. (95. § (3))

  • kapcsolódó anyagok
KÖZIGAZGATÁS
KÖZIGAZGATÁSI REFORM
JOGALKOTÁS