Több száz bíró kérte nyugdíjazását vagy mondott fel állásából amiatt, hogy idén bevezették az elektronikus úton történő vagyonbevallási kötelezettséget számukra – mondta el az MTI kijevi tudósítójának csütörtökön Volodimir Feszenko ismert ukrán politológus, a Penta politikai kutatóközpont vezetője.

 A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy hamarosan, a tervek szerint még ősszel a bíróságok reformja keretében megkezdődik Ukrajnában a bírák újraminősítése, aminek során megvizsgálják bevételeiket és a vagyonukat is. Szavai szerint számos bíró éppen ettől tartva inkább úgy döntött, hogy visszavonul, mintsem ki kelljen töltenie a bevallást.     
    

A szakértő kifejtette, hogy az állami korrupció elleni küzdelmet azért tehetik hatékonyabbá az úgynevezett e-bevallások, mert azok a korábbiaktól eltérően nyilvánosak, bárki számára hozzáférhetők, másrészről pedig jelentősen bővebb információkat tartalmaznak a bevallásra kötelezettek vagyonáról. Elmondta, hogy míg korábban csupán éves bevételüket, valamint ingatlanjaikat kellett bevallaniuk a választott képviselőknek, illetve a kinevezett köztisztviselőknek, úgy az e-deklarációkban már számot kell adniuk bankbetétjeikről, készpénzükről és további értéktárgyaikról, például a tulajdonukban lévő ékszerekről, festményekről is. 
    

Érdekességként kiemelte: a bevallásokból kiderült, hogy számos kormánytag, parlamenti képviselő, magas beosztású tisztségviselő jelentős összeget tart készpénzben, főként dollárban. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy ez nemcsak a tisztségviselőkre jellemző, hanem országos jelenség, melynek oka az ukrán bankokkal szembeni bizalmatlanság. Tudomása szerint a lakosságnál készpénzben tartott megtakarítások összességében elérik a 10 milliárd dollárt. Ebből a 450 fős parlament képviselői együttesen megközelítőleg félmilliárd dollárt tartanak maguknál készpénzben. 
    

“Más megközelítésben viszont a nagy összegű készpénzek a feketegazdaság jelenlétének a jelei” – mutatott rá, kifejtve, hogy eszerint Ukrajnában jellemzően sokan készpénzben, azaz nem banki átutalással fizetik ki például beosztottaik bérét. Hozzáfűzte, hogy egyes adatok alapján a feketegazdaság aránya csaknem 50 százalékos jelenleg Ukrajnában.     
    

Ukrajnában márciusban lépett életbe a korrupcióellenes küzdelem jegyében az a törvény, amely szerint az idei évtől kezdve a vagyonbevallásra kötelezett állami, kormányzati és önkormányzati tisztségviselőknek, parlamenti képviselőknek, bíráknak, ügyészeknek és egyéb hivatalnokoknak elektronikus formában kell benyújtaniuk a vagyonbevallásukat. Az e-deklaráció bevezetését az Európai Unió szabta feltételül a vízummentesség megadásához, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is a további hitelnyújtáshoz Kijevnek. 
    

A vagyonbevallások benyújtási határideje múlt vasárnap éjfélkor járt le.