Pénzforgalmi szabálysértések miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3,2 millió forintra bírságolta a Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezetet – közölte az MNB a honlapján.

A jegybank határozatban megállapította, hogy a Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet több ponton megsértette a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényt. A hitelintézet megsértette továbbá a pénzforgalom lebonyolításáról szóló MNB-rendelet haladéktalan jóváírásra, a jóváírási értéknap használatára, illetve a jóvá nem írható fizetési megbízás visszautasítására vonatkozó rendelkezését. Ezen felül pedig nem biztosította teljes körűen, hogy az elektronikus csatornán benyújtott eurós átutalási megbízások az átvételt követően munkanapon eljussanak a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához – olvasható a jegybank közleményében.
    

Az MNB határozatában arra kötelezte a hitelintézetet, hogy november 30-ig tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy megfeleljen a pénzforgalmi törvényben és a jegybanki rendeletben foglaltaknak és azt követően folyamatosan biztosítsa a pénzforgalmi jogszabályok betartását. 
    

Az MNB azt is előírta a takarékszövetkezetnek, hogy legkésőbb 2017. január 10-ig adatok és dokumentumok beküldésével igazolja a szabálysértések megszüntetését.
    

A jegybank vizsgálatában megállapította, hogy a jogszabálysértések többségét a hitelintézet számlavezető rendszerébe, folyamataiba, vagy pénzforgalmi szolgáltatási keretszerződésébe építetten követte el.
    

A kiszabott bírságot jelentősen befolyásolta, hogy a nem haladéktalan jóváírás az ügyfelek széles körét, illetve a fizetési megbízások jelentős hányadát érintette, továbbá a nem megfelelő értéknappal történő jóváírással a hitelintézet jogosulatlan vagyoni előnyhöz jutott, amely az ügyfeleinek egyúttal kamatveszteséget okozott – tették hozzá.
    

A jegybank közleményében hangsúlyozta: az MNB a pénzforgalmi ellenőrzések során kiemelten veszi figyelembe az ügyfelek jogainak megsértését, ezen belül is a fogyasztók és mikro vállalkozások jogainak érvényesülését, a fizetési megbízások teljesítésének és a haladéktalan jóváírási követelménynek a betartását, amelynek megsértése csökkenti az ügyfelek bizalmát a pénzforgalmi szolgáltatások és a készpénzmentes fizetési módok igénybevétele iránt.