A gyermekvédelmi főigazgatóság nem talált visszaélésre utaló jelet a Budapesti Javítóintézetben – tájékoztatta a szervezet vezetője.

A magyarnarancs.hu azt írta, hogy szexuális visszaélések történhettek a III. kerületi Szőlő utcai Budapesti Javítóintézetben. A rendőrség két nyomozást indított, bűncselekmény hiányában mindkettőt megszüntette. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője az MTI-nek kedden azt mondta, több vizsgálatot is lefolytattak, jelentős hiányosságot nem találtak, de hangsúlyozta, hogy a szexuális visszaélés megtörténtét csak akkor tudják megállapítani, ha a gyerek azt jelzi például a gyámjának vagy a gyermekjogi képviselőnek.
    

A portál úgy tudja, hogy az eljárást névtelen bejelentés alapján indították, amely szerint több nevelő érintett lehet fogvatartottakkal szembeni szexuális visszaélésekben, de a fiatalok is erőszakoskodtak egymással.
    

Az MTI megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy két esetben, szexuális visszaélés és közfeladati helyzettel visszaélés gyanúja miatt indított nyomozás ismeretlen tettessel szemben. A szexuális visszaélés gyanúja miatt elrendelt nyomozást hétfőn, a közfeladati helyzettel visszaélés gyanúja miatt elrendelt nyomozást kedden bűncselekmény hiányában megszüntette.
    

Bátori Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője az üggyel kapcsolatban elmondta: augusztus végén jutott el hozzájuk egy 40 pontból álló névtelen bejelentés, amelyben a Budapesti Javítóintézetet érintő visszásságokat sorolt fel a bejelentő, köztük működési hiányosságokat, szexuális zaklatást, hivatali hatalommal visszaélést és korrupció gyanúját.
    

Mivel a bejelentésben nem szerepeltek nevek, a főigazgatóság három ellenőrzést indított: egy szakmait, egy esetleges korrupció megelőzésére vonatkozót és egy belső ellenőrzést. 
    

Az ellenőrzések jegyzőkönyvei szeptember vége és október közepe között érkeztek be, ezek szerint “komoly és jelentős hiányosságot” nem találtak – közölte. A jegyzőkönyveket az Emberi Erőforrások Minisztériumának és az ombudsmani hivatalnak is elküldték.
    

A szexuális visszaélés gyanújáról Bátori Zsolt elmondta: ha a gyerek nem jelzi gyámjának vagy a gyermekjogi képviselőnek, akkor ők nem tudják megállapítani, történt-e ilyen. 
    

Ezt tehát a rendőrség vizsgálja majd ki, eljárásukhoz a főigazgatóság rendelkezésre áll. A többi “vádpontot” nem találtak indokoltnak – tette hozzá.
    

Az MTI kérdésére hozzáfűzte: mivel a bejelentést ismeretlen tettes ellen fogalmazták meg, senkit sem függesztettek fel a vizsgálatok idejére.
    

Bátori Zsolt kitért arra, hogy a javítóintézetek a “legszorosabban” ellenőrzött intézmények: az ügyészség kéthetente ellenőrzi őket, az ombudsmani hivatal is rendszeresen száll ki ellenőrizni, de jogvédő civil szervezetek és a gyermekjogi képviselő is jelen van a rendszerben. 
    

A Budapesti Javítóintézet ráadásul élen jár abban, hogy külsős önkénteseket – egyetemistákat – von be – mondta. 
    

Hivatalból a gyám, illetve a gyermekjogi képviselő, másrészt az ügyészség folyamatosan kapcsolatot tart a gyermekekkel, hozzájuk a fiatal közvetlenül fordulhat, ha bántalmazzák – ismertette.
    

A javítóintézetek emellett technikailag is nagyon ellenőrzöttek: az egyes folyosókra külön beléptetés van, az egész épületet bekamerázták, és sok biztonsági embert is alkalmaznak.
    

Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Budapesti Javítóintézettel kapcsolatban az utóbbi másfél-két évben sem külső, sem belső, visszásságra utaló jelzés nem érkezett – tette hozzá.
    

Az intézmény az MTI megkeresésére nem kívánt reagálni az értesülésekre.