A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az adótörvények módosítása köztehercsökkentési, egyszerűsítési intézkedéseket tartalmaz és a versenyképesség növelését célozza, a változtatások elfogadásával Magyarország tovább erősödik.

Tállai András az egyes adótörvények és más kapcsolódó jogszabályok módosítására tett kormányzati javaslat parlamenti vitájában pénteken azt mondta, az adócsomag egyaránt szolgálja a vállalkozások előremenetelét, a családok jobb megélhetését, mivel elfogadásával csökkennek a közterhek, mérséklődik a bürokrácia, növekedhet Magyarország versenyképessége.
    

A fontosabb intézkedések közül kiemelte: jövő évtől a magányszemélyek személyi jövedelemadó-bevallását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készíti el, ha az adózó nem kért munkáltatói adómegállapítást vagy azt a munkáltató nem vállalta.
    

Kedvezményben részesülnek az élőzenei szolgáltatást igénybe vevő vendéglátóhelyek, illetve azok a vállalkozások, amelyek energiafelhasználásuk hatékonyabbá tétele érdekében beruházást valósítnak meg – mondta.
    

Ugyancsak kedvezményben részesülhetnek – ismertette – az innovatív vállalkozásokat támogató befektetők: a társaságiadó-kötelezettség csökkentésén keresztül befektetésük akár 25 százaléka is megtérülhet, függetlenül a befektetés későbbi nyereségességétől.
    

Tállai András elmondta, a kisvállalati adóban azt javasolják, hogy ezen adóalanyiság alatt keletkezett, még fel nem használt elhatárolt veszteséget a társasági adó hatálya alá való átlépéskor is még 5 évig fel lehessen használni. Hozzátette: egymilliárd forintra emelik az adóalanyiság megszűnésének bevételi értékhatárát.
    

A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) érintő változásokról közölte, hatmillió forintról 12 millió forintra nő a bevételi összeg határa, ennek elérésig kizárólag tételes adót kell megfizetni. Hozzátette: az értékhatár emeléséhez is kapcsolódóan hatmillió forintról nyolcmillió forintra emelkedik az általános forgalmi adó alanyi adómentességének értékhatára.
    

Az államtitkár beszámolt arról, hogy az eho – az adminisztráció csökkentése érdekében – az eddigi öt helyett kétkulcsos lesz. Megszűnik a kamatjövedelmeket, valamint a tartós befektetésekből származó jövedelem lekötési hozamát terhelő hatszázalékos eho – mutatott rá.
    

Kitért arra, hogy fizető-vendéglátók jövőre egy csatornán fizethetik a közterheiket: megszűnik a tevékenységet terhelő eho, de a szobánként fizetendő, tételes személyi jövedelemadó a megszűnő ehóval azonos mértékű.
    

Tállai András a személyi jövedelemadót érintő változások közé sorolta: a jövőben az első házasok kedvezménye, a családi kedvezmény megnyílása esetén is, 24 hónapon át érvényesíthető. A tartós befektetési számlák esetében lehetővé válik, hogy a számlatulajdonos az ötéves lekötési időszak végén az összeg egy részét adómentesen kivehesse, a többit pedig továbbra is leköthesse – részletezte.
    

A helyi adótörvényekre vonatkozó változásokról elmondta, a közös őstermelői igazolvánnyal rendelkezők, családi gazdasághoz tartozók az iparűzési adókötelezettségüket teljesíthetik közösen, az adószámmal rendelkező őstermelő, családi gazdálkodó nevén, az általa benyújtott adóbevallásban. 
    

Az illetéktörvényről szólva közölte, az ingatlanforgalmazónak vagy ingatlanos lízingcégnek továbbra két éven belül el kell adnia a vásárolt ingatlant; ha vállalják, hogy a továbbértékesítési szerződés “teljesedésbe megy”, azaz az ingatlant tulajdonba adják, akkor az illeték 2 százalék, ha nem vállalják, 3 százalék.
    

Az államtitkár közlése szerint az interneten közzétett reklámok esetén a reklám közzétevőjének, vagyis a reklámadó alanyának a reklámfelülettel rendelkezni jogosult személy vagy szervezet minősül. A reklámadó esetén nem lesz szükség a reklámközzétevő kapcsolt vállalkozások adóalapjának összeszámítására – jegyezte meg.
    

Szólt arról, hogy január 1-jével lekerül az ár a dohánytermékekről, de az adójegy rendszere megmarad, a zárjegyre az új jövedéki törvény április 1-jei hatályba lépésével állnak át. 
    

Kitért arra, hogy a cigaretta adómértékek emelésének ellenére a jövedéki adó tartalom súlyozott kiskereskedelmi átlagárhoz vett aránya továbbra is az egyik legalacsonyabb lesz az uniós tagállamokkal összehasonlítva.
    

Gazdaságfehérítő intézkedésként említette, hogy az autóeladásokkal elkövetett áfacsalások visszaszorítása érdekében a jövőben az áfaalanyok kötelesek adatot szolgáltatni azon személygépkocsik alvázszámát illetően, amelyek után fizetendő adót vallottak be az áfabevallásukban. 
    

A megbízható adózók további előnyöket kaphatnak: az automatikus fizetési könnyítés keretében nemcsak részletfizetésre, hanem fizetési halasztásra is lehetőségük lesz, emellett az értékhatár 500 ezer forintról 1,5 millió forintra emelkedik, amellyel szélesebb kör számára válik elérhetővé a kedvezmény – magyarázta.
    

Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) esetén biztosítékadási kötelezettség lesz azon új kötelezettek részére, akik még nem tettek ekáer-bejelentést, vagy az első bejelentésüktől számított 180 nap alatt a bejelentéseik száma nem érte el a tízet – mondta.
    

Elmondta, az étel- vagy italautomaták automata felügyeleti egység nélkül legfeljebb 2017. június 29-ig üzemeltethetőek, kivéve azon gépeket, amelyeket – műszaki, technikai okok miatt – nem lehet automata felügyeleti egységgel ellátni. Ezek az automaták 2017. december 31-éig üzemeltethetőek – tette hozzá. 
    

Kitért arra, hogy a nemzetközi pénzügyi beszámolási sztenderdek (IFRS) esetén változnak egyes határidők és a könyvvizsgálók minősítései.
    

Közölte, a helyszíni szerencsejáték-ellenőrzéskor az adóhatóság ellenőre jogosult bármely olyan helyiségbe belépni, amelyben valószínűsíthető, hogy tiltott szerencsejáték-szervezés zajlik.