A teljes hiteldíj-mutató (thm) számítására és maximumának mértékére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tíz-tízmillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Mecsek Takarék Szövetkezetet, valamint a Zálog és Hitel Pénzügyi Zrt.-t. – közölte a jegybank.

A közlemény szerint a Mecsek a vizsgált egyéves időszakban nyújtott valamennyi fogyasztói kézizálog-kölcsönnél megsértette a thm-számítására vonatkozó rendelkezéseket. Nem vette figyelembe ugyanis a zálogtárgy kiváltásakor általa felszámított készpénz-szolgáltatási jutalékot, így ténylegesen a mutató jogszabályban rögzített felső korlátját meghaladó mértékkel szerződött a fogyasztókkal.
    

Az MNB megállapította, hogy a Zálog és Hitel Zrt. a vizsgált 32 hónapos időszakban a mutató mértékének meghatározásakor nem vette figyelembe az általa felszámított zálogosítási, valamint amortizációs díjat. A jegybank súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a társaság jogsértő gyakorlata az érintett ügyletek jelentős részénél a mutató maximumának számottevő mértékű túllépéséhez vezetett.
    

A két kézizálog-piaci szereplő egyrészt jogszabály által meg nem engedett árazást alkalmazott, másrészt sérült a fogyasztók azon joga is, hogy az adott termék más, versengő kézizálog-hiteltermékekkel összehasonlítható legyen – hangsúlyozta a jegybank.
    

Az MNB felhívta a Mecsek szövetkezetet és a Zálog és Hitel Zrt.-t a thm-számítására vonatkozó jogszabályi rendelkezések mindenkori betartására – áll a közleményben, amely szerint további kézizálog-hitelezőknél is vizsgálják a mutató jogszabályi megfelelőségét.