Alkotmánybírósági (Ab) határozatra hivatkozva rendelt el új elsőfokú eljárást egy siófoki vállalkozó meggyilkolása ügyében a Pécsi Ítélőtábla – közölte a táblabíróság.

A Kaposvári Törvényszék áprilisi nem jogerős határozatában nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt húsz év fegyházbüntetésre ítélte az ügy másodrendű vádlottját, aki a bíróság szerint megölt egy siófoki vállalkozót a pénzéért. Két társa felbujtóként, illetve bűnsegédként felfegyverkezve elkövetett rablásért tizenkét év, illetve hat év fegyházat kapott. A törvényszéki döntés értelmében a vádlottaknak kell viselniük a bűnügyi költségek nagy részét, ez a húsz évre ítélt férfi esetében mintegy 17 millió forint.     

A bűncselekmény a vádirat szerint 2014. augusztus 15-én éjjel történt. A vádlottak azért, hogy kirabolják, információkat gyűjtöttek a trafikokat és büfét üzemeltető áldozatról. Egyikük a házának udvarán acélcsővel agyonütötte a munkából hazaérkező férfit, majd a nála talált 1,1-1,2 millió forinton megosztozott bűntársaival.   

A per az ügyész, valamint a vádlottak és védőik fellebbezése miatt a Pécsi Ítélőtáblán folytatódott.

A táblabíróság keddi közleményében kitért arra is, hogy az ügyészség – fellebbezését módosítva – az Alkotmánybíróság határozatára hivatkozva a törvényszék ítéletének hatályon kívül helyezését kérte. Ehhez csatlakozva a vádlottak és védőik szintén annak hatályon kívül helyezését indítványozták.

A Pécsi ítélőtábla elnöke, Makai Lajos által vezetett tanács az elsőfokú eljárás felülbírálata során észlelte, hogy a Kaposvári Törvényszék tanácselnöke az ügy nyomozása során több olyan határozat meghozatalában is részt vett, amely a nyomozási bíró előzetes letartóztatást elrendelő, illetve meghosszabbító végzéseit bírálta felül – derült ki a közleményből.  

Az írásos összegzésben felidézték: az Ab november 28-án kelt határozatában kimondta, hogy a “(.) büntetőügy további elintézésében ne vegyen részt olyan bíró, aki az eljárás bármely korábbi szakaszában, így akár a nyomozás során bíróként járt el”.

“Az Ab olyan eljárásjogi helyzetet teremtett, hogy a másodfokú bíróságnak nem volt más lehetősége, mint a törvényszék ítéletének hatályon kívül helyezése” – fogalmazott a táblabíróság a közleményben, hozzátéve, hogy a Kaposvári Törvényszéket – a vádlottak előzetes letartóztatásának fenntartása mellett – új eljárás lefolytatására utasította.

A táblabíróság sajtóosztálya az MTI érdeklődésére azt közölte: az ítélethirdetés során – a Magyar Bírói Egyesület elnöki tisztségét is betöltő – Makai Lajostól elhangzott, hogy egyelőre fel nem mért nehézségeket okozhat az igazságszolgáltatásban a szóban forgó Ab-határozat. Annak kihirdetése óta a keddi az első ilyen ítélet Magyarországon.