Bizonyos feltételekkel jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy a Microsoft felvásárolja a szakmai kapcsolatok ápolására szakosodott LinkedIn üzleti közösségi hálózatot – jelentette be a brüsszeli testület.

Az amerikai számítástechnikai óriásvállalat júniusban jelentette be, hogy 26 milliárd dollárért megvásárolja a LinkedInt, amely az akkori tájékoztatás szerint az akvizíciót követően is megőrzi márkanevét, önállóságát és vállalati kultúráját.
    

A bejelentésre reagálva az Európai Bizottság aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a felvásárlás hátrányos helyzetbe hozhatja a konkurens cégeket és árthat a piaci versenynek. A testület azonban szerdán már arról számolt be, hogy a Microsoft által tett vállalások eloszlatják a korábbi versenyjogi aggályokat.
    

A Microsoft egyebek mellett vállalta, hogy a következő öt évben nem írják elő a számítógépgyártóknak, hogy a Windows operációs rendszerrel együtt a LinkedInt is fel kell telepíteniük, de ha mégis megteszik, azt a felhasználók bármikor letörölhetik.
    

“Ezek a hálózatok fontosak az új karrierlehetőségek megtalálása szempontjából. A mai döntés biztosítja, hogy az európaiak továbbra is rendelkezzenek a választás szabadságával a szakmai közösségi hálózatok terén” – mondta Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős uniós biztos.
    

Az akvizíció korábban zöld utat kapott az Egyesült Államok, Kanada, Brazília és a Dél-afrikai Köztársaság hatóságaitól, és az Európai Unió jóváhagyását követően napokon belül lezárulhat – közölte Brad Smith, a Microsoft elnöke és jogi főtanácsadója.

Sajtókommentárok szerint ez lesz a Microsoft eddigi legnagyobb értékű felvásárlása.